A művészet földjén - Cécile Tormay

2.79 €

A ?Horthy-korszak meghatározó női írója, aki egyébként rendkívül műveltnek számított a maga korában, s német, olasz, francia, angol és latin nyelven eredetiben tanulmányozta a világirodalmat, Itália szerelmese volt. Gyakran járt ott 1900 és 1914 között és több műve is táplálkozik tapasztalataiból és élményeiből, lsd. például az egy kötetben megjelent Virágok városa és Szirének hazája című kötetet. A három mű egyébként egykoron közös kötetben jelent meg a Tormay Cecile műveinek gyűjteményes emlékkiadása 5. kötetében (Budapest, Genius, 1937), majd a Tornay Cécile művei, 5. Útleírások Olaszországból (Budapest, Singer és Wolfner, 1939) című kötetben. A mű négy fejezete négy különböző olasz területtel és azok kultúrtörténetével foglalkozik. A Szent ház című fejezet a tengeri utazás után Anconába és a zarándokok városába: Loretóba kalauzolja az olvasókat. A Malatesták városa című fejezet Riminiről és az azt uraló családról, a Meghalt dicsőség Ravenna egykori hatalmáról szól, a zárófejezet, Egy lovagvár Ferrarában címmel pedig az Esték ősi várát, valamint Lucrezia Borgia meglehetősen összetett személyiségét mutatja be. Széles körben ajánlható kötet.

Podobné produkty

A ?Horthy-korszak meghatározó női írója, aki egyébként rendkívül műveltnek számított a maga korában, s német, olasz, francia, angol és latin nyelven eredetiben tanulmányozta a világirodalmat, Itália szerelmese volt. Gyakran járt ott 1900 és 1914 között és több...
2.68 €
"Egy holdas nyári éjtszakán magányosan virrasztottam a hajó fedélzetén. Alattam ezüstösen ringott Homeros tengere. Hullámai fáradhatatlanul szeretkeztek egymással, s játékukban talán az Oceános antik istenei ölelkeztek, a víz méla locsogásába talán az ő zokogó...
10 €
A történelem tanulmányozása nemcsak a hazafias érzés fejlesztése szempontjából fontos nemzeti érdek, hanem az általános kulturális nívóra is nagy befolyással van, mert a művelődés emlékeinek megbecsülésére, tényezőinek felkarolására vezet.
9.03 €
Évszázadokkal ?később, mikor Kubád sahnak, Anusirvan perzsa király atyjának meggyűlt a baja a Kaukázustól északra lakó kazár kagánnal – mindkét fél határvárosok...
9.27 €
VAJON JOBBÁ LEHET TENNI A VILÁGOT... GYILKOSSÁGGAL? Felmerült már valaha benned, hogy jobb lenne a világ, ha az a személy, aki megkeseríti az életed, megszűnne létezni? Ha igen, akkor irány a McMasters Akadémia - amely Roxfort hangulatát vegyíti Downton Abbey...
16.9 €
Művész vagy, és kellemetlen a saját gázsidról tárgyalni? Szeretnél egy menedzsert, mert már nem győzöd a fellépéseid szervezését? Esetleg művészeket szeretnél képviselni, de nem tudod, mi legyen az első lépés? Ez a könyv mindezekre és még számtalan kérdésre...
10.96 €
Az idén 125 éves művésztelep történetét és jelentős alkotóinak életművét tárgyalja a könyv, amely a 19-20.századi magyar művészet legfontosabb művészettörténeti forrásmunkái közé tartozik. Réti István: A Nagybányai művésztelep című kötetének jubileumi kiadását...
25.79 €
Kedvcsinálónak íródott e könyv mindazok számára, akik idegen nyelv tanulására vagy tanítására adják a fejüket. Hogyan lesz hatékony a nyelvtanulás és nyelvtanítás? Milyen nyelvtanulási módszerek léteznek? Miért művészet a nyelvtanulás? A könyvből ötleteket...
4.48 €
A több mint kétezer évvel ezelőtt keletkezett, mégis mindmáig érvényes Szun-ce A háború művészete nem csupán a hadászat klasszikusa, hanem a stratégiai gondolkodás örök mércéje. A kínai hadvezér rövid, aforisztikus tanításai a világ minden táján hatást gyakoroltak...
19.72 €