A háború művészete - Ármány éneke - Tibor Fonyódi

9.27 €

Évszázadokkal ?később, mikor Kubád sahnak, Anusirvan perzsa király atyjának meggyűlt a baja a Kaukázustól északra lakó kazár kagánnal – mindkét fél határvárosok építésére, valamint a régiek megerősítésére szánta el magát –, kiváló fekvéséből adódóan Maghar lett az egyik fontos erődítmény. Azt beszélik, Maghart ettől az időponttól lehetett igazán városnak tekinteni, merthogy ekkor építették falait, ekkor jelentek meg az első kőépítmények, sokak szerint ez volt a város aranykorának kezdete. Akik Kubád korában éltek, már semmit sem tudtak az egykori Jenő törzsről, hajdan virágzó székhelyéről és a déli határában kavargó hatalmas mag-ménesekről. Történetünk idején csak egyszerű nemezjurták álltak a későbbi kőváros helyén, igaz, naponta százezernél is több lovat itattak a folyónál, rovással írtak, s olyan nyelven beszéltek az emberek, mely az idők kezdete óta változatlan és morzsolhatatlan, mint a kaukázusi sziklák, mert ennek a nyelvnek szakrális mivoltából adódóan nem volt szüksége jövevényszavakra, hogy kifejezze akár a legbonyolultabb fogalmakat is – ma már nehéz lenne meggyőzni arról bárkit is, hogy Magharnak ez volt az igazi aranykora.

Podobné produkty

A több mint kétezer évvel ezelőtt keletkezett, mégis mindmáig érvényes Szun-ce A háború művészete nem csupán a hadászat klasszikusa, hanem a stratégiai gondolkodás örök mércéje. A kínai hadvezér rövid, aforisztikus tanításai a világ minden táján hatást gyakoroltak...
19.72 €
Az ókorban élt SZUN-CE (Sunzi) és az egyik nem kevésbé híres hadvezérré lett utódja, SZUN PIN (Sun Bin) által írt két mű, amelyek mindegyike a Ping-fa (Bing fa), vagyis a Hadviselés szabályai címet viseli, az ókori kínai hadvezetés legmeghatározóbb művei közé...
11.26 €
A háború művészete című kötet három, az ókori Kínában született klasszikus hadtudományi művet (A háború művészete, A hadviselés szabályai és A tábornagy metódusa) tár az olvasó elé. Mindhárom tekinthető egyszerre politikaelméleti, filozófiai és pszichológiai...
3.94 €
A kínai történelem egyik legizgalmasabb és legmozgalmasabb időszakába kalauzol a jelen kötetben olvasható három ókori kínai hadtudományi klasszikus. A politikaelméleti, filozófiai vagy akár pszichológiai műveknek is tekinthető alkotásokból nemcsak háborúról...
2.81 €
Képes lehet egyetlen ember eldönteni egy globális háború kimenetelét? Mi kell ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen - intelligencia, empátia, karizma, vagy gátlástalanság és őrült...
9.93 €
Amikor a firenzei születésű Niccoló Machiavelli (1469-1527) belépett a politikai és irodalmi életbe, az egyesült Olaszország igénye már egész Itália-szerte kibontakozóban volt. Ő maga is elkötelezett híve volt Itália egyesítésének, és mind az irodalmi műveit,...
9.27 €
VAJON JOBBÁ LEHET TENNI A VILÁGOT... GYILKOSSÁGGAL? Felmerült már valaha benned, hogy jobb lenne a világ, ha az a személy, aki megkeseríti az életed, megszűnne létezni? Ha igen, akkor irány a McMasters Akadémia - amely Roxfort hangulatát vegyíti Downton Abbey...
16.9 €
Művész vagy, és kellemetlen a saját gázsidról tárgyalni? Szeretnél egy menedzsert, mert már nem győzöd a fellépéseid szervezését? Esetleg művészeket szeretnél képviselni, de nem tudod, mi legyen az első lépés? Ez a könyv mindezekre és még számtalan kérdésre...
10.96 €
Az idén 125 éves művésztelep történetét és jelentős alkotóinak életművét tárgyalja a könyv, amely a 19-20.századi magyar művészet legfontosabb művészettörténeti forrásmunkái közé tartozik. Réti István: A Nagybányai művésztelep című kötetének jubileumi kiadását...
25.79 €