Művészmenedzsment - Meczner Vera

10.96 €

Művész vagy, és kellemetlen a saját gázsidról tárgyalni? Szeretnél egy menedzsert, mert már nem győzöd a fellépéseid szervezését? Esetleg művészeket szeretnél képviselni, de nem tudod, mi legyen az első lépés? Ez a könyv mindezekre és még számtalan kérdésre választ ad. Hiánypótló mű, hiszen magyar nyelven eddig még nem jelent meg kifejezetten a művészmenedzsmenttel foglalkozó, a hazai viszonyokat figyelembe vevő kézikönyv.A könyv egyaránt szól leendő menedzsereknek és olyan művészeknek, akik a saját munkájukat, pályájukat szeretnék tudatosabban menedzselni. Tankönyvként, útmutatóként is használható, de emellett számos szórakoztató, a való életből merített történetet és példát is bemutat, amelyek a szélesebb közönség számára is élvezetes olvasmánnyá teszik.“A jó művészmenedzser ritka kincs, újságíróként gyakran foglaltam imába az igazán profik nevét. Ők azok, akik nemcsak megoldanak bármilyen nehézséget az útlezárás miatt ellehetetlenült interjútól a színpadon szétszakadó cipzárig, de kérdés nélkül tudják azt is, mennyit jelent egy újságíró, műsorvezető felkészülésében az épkézláb életrajz, sajtóanyag vagy a megfelelően felkészített interjúalany. Sőt: akadnak, akik azzal is tisztában vannak, kit milyen témával célszerű keresni – és milyennel nem. (Ez az újságíró mentális egészsége szempontjából például kiemelten fontos tudás!) Van egy rossz hírem: ez a könyv annyi fontos információt, gyakorlati útmutatót és konkrét példát tartalmaz, hogy ezentúl nehezen lehet majd arra hivatkozni, hogy »de hát ezt mégis honnan kellett volna tudnom?«”.Csepelyi Adriennújságíró, műsorvezető“Ez a könyv túlzás nélkül kiváló használati utasítás. Minden művésznek a zsebébe tenném, de a menedzsereknek is ajánlom. Benne van a „siker kulcsa”: amikor olvastam, tanított és szembesített azzal, hogy mennyi minden szükséges a jó együttműködéshez művész és menedzser között. Kitér az intimebb, kínosabb részletekre is, amelyekről szinte senki nem beszél, és választ ad a bennem munkáló kérdésekre. Olyan könyv, amelynek fejezeteit bármikor érdemes akár önállóan is fellapozni!”Gubik Petraszínész, énekes“Meczner Vera könyve egyszerre praktikus és szórakoztató. Bátran ajánlom nemcsak azoknak, akik maguk is ezzel a pályával kacérkodnak – ők egy jól strukturált és kifejezetten gyakorlatias tankönyvet kapnak a kezükbe –, hanem azoknak is, akik szeretnének bepillantani a művészekkel való foglalkozás néha szárnyakat adó, néha bizony kétségbeejtő, ám a legritkább esetben unalmas hétköznapjaiba. És hiába ismerem a szerzőt hosszabb ideje, mint azt bármelyikünk bevallaná, még számomra is ebből a kötetből derült ki, hogy nemcsak nagyszerű menedzser, de írónak is kiváló.”Zsoldos Dávidzenei újságíró, menedzser

Podobné produkty

London, 1888 havas decembere. Sherlock Holmes a Hasfelmetsző Jack után folytatott kimerítő nyomozást követően mély letargiába esik, és ismét a kokain után nyúl. Watson képtelen erőt...
9.83 €
"Könyvünk nem abban segít, hogyan változtathatnád meg a gyerekeidet. Arra bátorít, hogy változz meg te magad... A gyerekek problémái a kapcsolataikra vezethetők vissza, így a gyerek és a szülő csak együtt találhat rájuk megoldást." Minden szülő vágya, hogy...
14.08 €
Engedd meg! Fogadd el! Ne ragaszkodj hozzá! Nézd a jó oldalát! Unalomig ismert tanácsok, amelyeket szívesen osztogatunk másoknak – és magunknak. Mégis mennyi minden van az életben, amit egyszerűen képtelenek vagyunk elfogadni, nem tudjuk a jó oldalát meglátni,...
14.06 €
Engedd meg! Fogadd el! Ne ragaszkodj hozzá! Nézd a jó oldalát! Unalomig ismert tanácsok, amelyeket szívesen osztogatunk másoknak – és magunknak. Mégis mennyi minden van az életben,...
8.42 €
A tudósok a világ legboldogabb emberének tartják azt a francia genetikust, aki több évtizede a Dalai Láma követőjeként, segítőjeként a Himalájában él buddhista szerzetesként. A kutatásban a meditáció, az együttérzés és a boldogság összefüggését vizsgálták és...
6.75 €
A tudósok a világ legboldogabb emberének tartják azt a francia genetikust, aki több évtizede a Dalai Láma követőjeként, segítőjeként a Himalájában él buddhista szerzetesként....
4.76 €
TERMÉSZETES, HOGY MINDANNYIAN SZABADSÁGRA VÁGYUNK. Egy világhíres sportoló karrierjének merész tanulmányozása, ami szemléletében túlmutat a futballpályán. Klisé, hogy a sportsztárok egyben példaképek is, ugyanakkor igaz is, és ezt az igazságot csak kevesen...
11.29 €
Fedezd fel a teljes mentális elmélyülés állapotát könnyen használható, céltudatos stratégiákkal! Gyakran tekintünk a flow-ra a produktívabb munkavégzés eszközeként, de számtalan más előnyt is kiaknázhatunk, ha „a zónában”, avagy flow-ban vagyunk: Nagyobb kreativitás...
11.92 €
Meik Wiking legújabb könyve egy gazdagon illusztrált, kutatásokkal alátámasztott útmutató, melyből megtudhatjuk, hogyan dolgozhatunk mi is úgy, mint a világ legboldogabb emberei, a dánok. Közismert tény, hogy a dánok fantasztikus módon egyensúlyoznak a munka...
23.94 €