A lélek útján - Fáber Szent Péter

13.08 €

Ferenc pápa jezsuita példaképének naplója. A Jezsuita Könyvek/Források sorozat Loyolai Szent Ignác lelkiségének alapvető dokumentumait hivatott az érdeklődők számára hozzáférhetővé tenni. Egyrészt a jezsuita rendalapító írásait, másrészt a kortársak beszámolóit Ignácról, valamint az újonnan alapított szerzetesközösség dinamikusan fejlődő életéről - kihívásokról és ígéretes távlatokról egyaránt. (...)

Podobné produkty

"Minden világ, minden fa, minden folyó, minden tó az ember Alkotó erőinek az adománya, hogy jobban megismerhessük az isteni szeretetet. És ahogy a lélek, ahogy az isteni teremtésben a fejlődő lélek látja, hogyan gondoskodik a saját fiókáiról, hogyan választja...
6.77 €
"A mi gondolkodásunk szerint az az ember szent, akin átragyoghat Isten szeretete, akivel ha találkozol, többé nem kétled, hogy van Isten. Az önmagát felülmúló ember a szent. A szentek helyét azonban manapság elfoglalják a sztárok, akiket jobb is, ha nem követnek...
5.77 €
Mit tanítanak a mesék a női lélekről, gyógyulásról és kiteljesedésről - ma, nekünk? E hiánypótló kötet mély belső utazásra hív: a női lélek fejlődési útját járhatjuk be tizenhárom népmese hősnőivel együtt. A világ legkülönbözőbb tájairól származó történetek...
14.06 €
"Miért száz lépés az út? - kérdezed. És én azt válaszolom: az a száz lépés mindössze egy. Célod az, hogy találkozz önmagaddal. És erre egyetlen nap alatt száz meg száz lehetőség kínálkozik. A száz lépés egyet jelent: téged, ahogy a világot látod; téged, ahogyan...
7.58 €
Egy kedves történet, amely segít leküzdeni a gyermeki félénkséget! Leó olyan bátor szeretne lenni, mint más oroszlánok, ám gyakran eluralkodik rajta a félelem. Még a tóban sem mer megmártózni, ahol a dzsungel állatai vidáman játszanak - inkább a bokrok mögé...
11.8 €
Alice Munro mesterien és könnyedén, ahogy megszokhattuk tőle, az élet legbensőbb, legmeghatározóbb momentumait vizsgálja – a pillanatokat, amikor formát ölt az élet, amikor megértjük a szeretet terhét, hatalmát, természetét. Egy elvált nő visszalátogat gyerekkori...
8.45 €
Amikor a másik emberrel igazán önzetlen szeretetben találkozunk, akkor találkozunk a végső valósággal, akkor találkozunk Istennel. Amikor önmagunkból, énünk rabságából megmenekülünk, és az Istennel való teljes, örömteli egységbe belelendülünk, akkor leszünk...
5.38 €
,A fejezet címéről mindenki kitalálja, hogy egy nagy alkotmányos hadjáratot fogunk végignézni. Bakonyberek megyében a fehér toll és vörös toll pártja készül....
1.07 €
„Uram! Taníts meg minket imádkozni!” (Lk 11,1) – kérlelte Jézust egyik tanítványa, mire a Mester elmondta imáját, a Miatyánkot. „Madre, írj nekünk valamit a belső imáról!” – ismételte újra és újra kérését a négy novícia, akik 1562. augusztus 24-én, az avilai...
10.77 €