A lélek útjain - Erika Simon,György Bedő

5.77 €

"A mi gondolkodásunk szerint az az ember szent, akin átragyoghat Isten szeretete, akivel ha találkozol, többé nem kétled, hogy van Isten. Az önmagát felülmúló ember a szent. A szentek helyét azonban manapság elfoglalják a sztárok, akiket jobb is, ha nem követnek a fiatalok. Aligha van közöttük olyan, akinek az élete eszmény lehetne valaki számára. Nagy baj, hogy éppen a szentek tűnnek el a mai idők gondolkodásából. Vészhelyzetben van az ember: fontos lenne, hogy vigaszt találjunk ahhoz, ami szent. Ha a szent nincs jelen, atomizálódik, szétesik a valóság. A szent az a mély egységesítő pont, ami köré érdemes rendezni az életünket, ami elhordoz minket jó és balsorsban egyaránt. Nem tudom, hogyan tudjuk újra visszavezetni az emberiséget Istenhez, Istennek az emberben való megnyilvánuláshoz, a szenthez. Az a bizodalmam, hogy mindig, minden társadalomban lesznek tiszta emberek, akiken átragyog az egyedül szent Isten."

Podobné produkty

Tanulmányaink során számos tudóssal ismerkedünk meg a róluk elnevezett törvények, egyenletek, állandók és mértékegységek kapcsán, és sokuk neve a hétköznapokban is rendszeresen felbukkan. Élelmiszereinken Joule (J), elektromos eszközeinken Ampere (A), Watt...
16.62 €
Senki nem szereti azt, amikor a gyógyítás folyamatában úgy érzi, hogy elveszíti önmagát. Hogy a kórházi gépezetben a ruháival együtt leteszi a nevét is, a múltja helyébe a kórelőzménye lép. Hogy senkit nem érdekel, ki ő, hová járt iskolába, mikor kel fel, hány...
12.67 €
„Elle modern korunk egyik legkiválóbb írója. A lelki gyógyulás útjában hatékony orvossággal szolgál mindazok számára, akik készen állnak rá, hogy gyökeresen átalakítsák az életüket. Ha valóban komoly öngyógyító munkába akarsz belevágni, ennek a könyvnek ott...
14.62 €
Egy misztikus történetet tart kezében az olvasó eme szép szál könyvtestben, mondhatni egy ezoterikus fejlodési regényt, melynek forrása, közloje a titokzatos Vándor, mely közeli rokonságban áll a zarándokkal, mire a könyv címe is utal. Fejlodési regény, mivel...
4.76 €
A ?szavak és az érzelmek veszélyesebbek lehetnek bármilyen fegyvernél… A hidegháború csúcspontján járunk. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió nukleáris...
8.45 €
A szavak és az érzelmek veszélyesebbek lehetnek bármilyen fegyvernél… A hidegháború csúcspontján járunk. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió nukleáris fegyverek garmadáját szegezi egymásra, ám a valódi háborút nem fegyverekkel vívják: a kölcsönös megsemmisítés...
12.9 €
Múltunk árnyai, negatív gondolataink, függőségeink és rossz szokásaink, ránk zúduló manipulatív üzenetek - ezek azok a sárkányok, amelyek mindannyiunkban ott lakoznak, tüzet okádnak az agyunkra, és amelyekkel meg kell küzdenünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan...
14.08 €
"Akár trauma-túlélőnek tartod magad, akár nem, ez a könyv képes visszaadni az életed úgy, ahogy nem is gondolnád, hogy lehetséges." - Dr. Jon Kabat-Zinn A lelki sérüléssel vagy traumával kapcsolatban két veszélyes tévhit is él a köztudatban: az egyik szerint...
15.49 €
Sajnos, a hivatalos orvostudomány nemcsak hogy nem foglalkozik a böjtölés rendszerének értékelésével, de megmosolyogja vagy abszolúte figyelemre sem méltatja, pedig ősrégi hagyomány, mivel azonban a mai orvosi felfogás szerint semmi józan, elfogadható alapja...
4.84 €