Meglepő sikerű gyógyítás böjtkúra útján - Henrik Halász

4.84 €

Sajnos, a hivatalos orvostudomány nemcsak hogy nem foglalkozik a böjtölés rendszerének értékelésével, de megmosolyogja vagy abszolúte figyelemre sem méltatja, pedig ősrégi hagyomány, mivel azonban a mai orvosi felfogás szerint semmi józan, elfogadható alapja nincsen, tehát elvetendő. Mert a mai orvosi felfogás szerint az emberi szervezet ép állapotban való megtartásának egyedüli feltétele a bőséges, minél táplálóbb ételek fogyasztása, mert csak az ad erőt, ellenálló képességet a szervezetnek. Milyen végzetes tévedés ez az idejétmúlt felfogás, melynek érvényesülése az emberi táplálkozás terén a legtöbb emerre végzetes betegségek előidézője, fenntartója. Hiszen éppen a hivatalos orvosi tudomány által előírt, szükségesnek és legmegfelelőbbnek tartott bőséges, vegyes táplálkozás - a még ma is 60-80 gramm állati fehérjét tartalmazó tápszerek az okai, előidézői azoknak a már annyira elterjedt sokféle anyagcsere-betegségeknek és rengeteg következményeinek, melyekben a mai szokásos táplálkozási rendszer szerint élő emberek 80-90 százaléka szenved és leli végzetes, idő előtti pusztulását. A fölösen fogyasztott állati fehérje hiányos emészthetősége - hiszen a felvételtől még 9-12 óra múlva is találhatók a gyomorban húsrostok - és annak bélbeli rothadása s a véráramon keresztül való felszívódás útján oda kerülő toxinok annyira megbénítják, megzavarják az anyagcsere épéleti menetét, lefolyását, hogy a legtöbb embernél már élete delén kimutatható megfelelő orvosi vizsgálat útján a téves, ésszerűtlen táplálkozásnak minden káros következménye: a vérnyomás már emelkedik, felül van a normális határon, a bélrenyheség már csak hashajtókkal küzdhető le, csaknem mindennapos az emésztőrendszerre vonatkozó panasz.

Podobné produkty

Egy szakítás a világ végének tűnhet - de mi van, ha valójában éppen ez vezet el ahhoz, hogy végre önmagad legjobb változatává válj? A szeretet, a közelség és az elfogadás keresése közben gyakran ismételjük ugyanazokat a viselkedésmintákat. Az agyunk ösztönösen...
14.06 €
Bárki számára, aki valamilyen agyi betegség miatt aggódik, a krónikus állapotoktól kezdve az egyszerű agyi ködig és fáradtságig, ez a nélkülözhetetlen útmutató a megelőzéstől a kezelésig terjedő teljes spektrumot lefedi.Mindannyian tapasztaltunk már agyi ködöt,...
11.24 €
„Fergetegesen vicces és szívmelengetően édes.” – Feeding My Addiction Book Reviews „Igazi tökély!” – Dirty Girl Romance Connor Daniels nem gondolta volna, hogy teljesen elölről kezdi a randizást. Sikeres orvosi karrierje és három fia jelentenek neki mindent....
12.67 €
Connor Daniels nem gondolta volna, hogy teljesen elölről kezdi a randizást. Sikeres orvosi karrierje és három fia jelentenek neki mindent. Nem éppen ideális kezdet a tüzes szerelmi élethez, de mégis megpróbálja. Az új kezdet oka: Violet Robinson, a sürgősségis...
13.52 €
„Az igazi szívfájdalom összetéveszthetetlen – semmi nem tud ilyen heves kínokat okozni, és képes ennyire átvenni az uralmat a testünk és az elménk fölött. Ilyenkor...
5.58 €
"A legjobb dolog a világon, ha van az embernek barátja. Vagy barátnője. A vakondnak a kisegér volt a barátja. Mindennap együtt játszottak. Ám egy reggel a vakond hívására nem felelt senki. Az egérlyuk némán tátongott. Mi történt? Beteg a kisegér! Ez a legrosszabb,...
11.5 €
Lili nagyon várja már az iskolát... Addig is szorgosan járnak Pitypanggal a kutyaiskolába, ám sajnos a kiskutya lábát hazafelé menet megvágja egy üvegszilánk. Pitypangnak állatorvoshoz kell menni, hogy meggyógyítsák. Lili pedig tesz róla, hogy ne szemeteljenek...
8.42 €
Egy bizonytalanságokkal és kihívásokkal teli világban az akadályok elkerülhetetlenek. "Hogyan Gyógyítsd Meg Magad Nehéz Időkben: Remény Megtalálása az Élet Csalódásaiban" Ranjot Singh Chahal egy együttérző és mélyreható útmutató az élet legnehezebb pillanatainak...
9.27 €
"Elvileg 1981. júniusa körül meg kellett volna halnom rosszindulatú melanomában, amely a rák egyik leggyorsabban terjedő fajtája. Ma egészséges vagyok a szó legteljesebb értelmében: nemcsak nem vagyok beteg, hanem nagyon jól érzem magam, és rengeteg energiám...
9.23 €