Zsidók és keresztények az iszlám alapműveiben - Dr. Bill Warner

3.35 €

Mire Mohamed meghalt, az arab keresztényeket és zsidókat teljesen leigázták. Mohamed zsidókkal és keresztényekkel való kapcsolatának története meghatározta, hogyan bántak velük az iszlám alatt az elmúlt 1400 évben.Minden tett és szó, ami ma az iszlámból származik, Mohamed tökéletes példájára alapul. Mohamed eleinte Mekkában azt mondta, hogy prófétai kinyilatkoztatásai Gábriel arkangyal útján érkeztek. Ugyanattól, aki annó Mózeshez beszélt. Ezért Mekkában a zsidó próféták sorából származó prófétaként mutatta be magát. A Korán azonban az Ítélet Napjáról is beszél, ami egy keresztény gondolat. Az iszlám ezért keresztény és zsidó eretnekség is egyben.Később, Medinában Mohamed üldözte egyaránt a zsidókat és a keresztényeket is. A dzsihád elpusztította a többistenhívőket, és leigázta mind a zsidókat, mind a keresztényeket. Az iszlámra a kettősség jellemző a zsidókkal és a keresztényekkel való viszonyát tekintve. Ők „testvérek” a vallásban, illetve halálos ellenségek is, akiket el kell pusztítani. Nem lehet megérteni az Izraellel folytatott dzsihádot anélkül, hogy ismernénk az iszlám tanítását a keresztényekről és a zsidókról.

Podobné produkty

Mohamed haláláig Arábia zsidó és keresztény lakosságát teljesen leigázták. Mohamed viszonya a zsidókhoz és a keresztényekhez határozza meg hogyan bánt velük a politikai iszlám az elmúlt 1400 év során. A kezdetekben Mekkában Mohamed azt állította, hogy próféciáit...
8.42 €
Mi a keresztények feladata a világban? – hangzott el a kérdés 1971-ben a történelmi jelentőségű lausanne-i Nemzetközi Világevangelizációs Kongresszuson. Francis Schaeffer profetikus választ adott egy előadás formájában, mely szerint négy alappillér szükséges...
3.38 €
Beni élete a magyar tinik álma: jóképű, vagány, körberajongott sorozatsztár. Titokban azonban a saját neméhez vonzódik, és a sorozat vezető operatőrével jár. Marcellnak meg is felel a titkolózás, amúgy sem fűz nagy reményeket a kapcsolathoz, meggyőződése, hogy...
8.42 €
A legnagyobb magyar ókortörténész könyve a kereszténység egyik korai fordulópontjáról: Nagy Konstantin császárságáról. "A sok szubjektív ok mellett még objektív alapja is van annak, hogy Konstantinust oly különbözőképpen ítéli meg a történetírás. Aki ugyanis...
11.43 €
Ádám egész életében igyekezett jó lenni. Jó fiú. Jó keresztény. Jó vőlegény. Csak épp önmaga nem lehetett. Mikor felkerül Budapestre, retteg attól, hogy el fog bukni, épp ezért jegyezte el a menyasszonyát: hogy ellen tudjon állni a kísértésnek. De vajon amit...
12.93 €
Talán 18 éves koromban fogalmazódott meg bennem először, hogy meg kellene írnom életem történetét. Ekkor még csak az motivált, hogy úgy éreztem, annyi megrázkódtatás ért, hogy azt egyszerűen kitalálni sem lehetne. 30 évesen azonban elkezdtem spirituális úton...
8.42 €
Áldásy Antal (Pest, 1869. szeptember 25. – Budapest, 1932. július 14.) a történelmi segédtudományok művelője, korának egyik legelismertebb heraldikusa, történetíró, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A jelen munka a nagyközönséggel kívánja...
7.42 €
Június 23-án a Moo Pa, vagyis a Vadmalacok kölyökcsapata három fiatal focista születésnapját ünnepelni a közeli barlangba ment edzőjével. A monszun időszak kezdete volt. Ilyenkor, ha zuhog az eső, a mészkősziklákon át a víz becsorog , és gyorsan megemeli a...
5.17 €
Őrizze meg a felejthetetlen közös pillanatokat!
14.08 €