Keresztény császárok, pogány Róma - András Alföldi

11.43 €

A legnagyobb magyar ókortörténész könyve a kereszténység egyik korai fordulópontjáról: Nagy Konstantin császárságáról. "A sok szubjektív ok mellett még objektív alapja is van annak, hogy Konstantinust oly különbözőképpen ítéli meg a történetírás. Aki ugyanis a középkor felől visszatekintve nézi alakját s azt látja, hogy évszázadokra megszabta működése a bizánci világ sorsát, az azt hiheti, hogy sorsfordító hatása csak maga-magából magyarázandó, hogy előzményei nem voltak, nem fejlődés emelte vállán elhatározásait, hanem mint magányos szikla mered égnek a történelem tengerén. Aki viszont a korábbi császárkorból kiindulva követi fokról-fokra a fejlődést az élet különböző területein, az előtt nem lehet kétséges, hogy azok a lépések, amelyeket Konstantin megtett, mindenütt az elé táruló helyzetek észszerű megoldását hozták, melyeket az idő haladása épp akkorra érlelt meg és amelyeket talán évtizedekkel később, talán valamivel más formában, de meg kellett volna tennie a trón bármelyik birtokosának." "Mióta az újkori felvilágosulás megindította harcát a keresztény Egyház ellen, s ez pedig minden erejével védekezni igyekezett az ellene emelt vádakra, a két párt az első keresztény császár megtérését is igyekezett - akár tudatosan, akár ösztönösen - a maga álláspontjának megfelelő módon megvilágítani. Azt a tényt, hogy a császár váratlanul, egyik napról a másikra a kereszténység mellé állt, az alig későbbi keresztény tudósítás mellett okmányszerűen igazolják az állami pénzveretek ábrázolásai. Konstantinus valláspolitikai megfordulása érthetővé teszi későbbi világtörténelmi távlatait."

Podobné produkty

Kit érdekel a herceg, ha van fenségesebb?! Piper Evans hivatását tekintve általános iskolai tanító, egyébként pedig romantikus regényeket faló könyvmoly és anonim podcaster. Az élete csendes, eseménytelen. Mentális betegséggel küzdő édesanyját gondozza, és...
14.19 €
„Egy igazi romantikus kényeztetés.” – Woman’s World „Karina Halle mindig elkápráztat.” – Christina Lauren Kit érdekel a herceg, ha van fenségesebb?! Piper Evans hivatását tekintve általános iskolai tanító, egyébként pedig romantikus regényeket faló könyvmoly...
11.26 €
Öt évszázadon át uralkodtak Róma császárai a Rajnától Észak-Afrikáig és Britanniától az Euphratészig terjedő óriási birodalmuk fölött. Volt olyan, akinek ez csak néhány hónapig, másoknak több évtizeden át sikerült. Egyesek neve a béke jelzőjeként maradt fenn...
11.24 €
Öt évszázadon át uralkodtak Róma császárai a Rajnától Észak-Afrikáig és Britanniától az Euphratészig terjedő óriási birodalmuk fölött. Volt olyan, akinek ez csak néhány hónapig, másoknak több évtizeden át sikerült. Egyesek neve a béke jelzőjeként maradt fenn...
7.01 €
Leírás Karafiáth Orsolya legújabb könyve olyan, mint ez az álom: körbe-körbe az önismeret tükörlabirintusában, ahol minden tükörfal egy-egy új tekintet, egy-egy új érzelem fénytörése. A szerelmi csetlés-botlás hol vicces, hol drámai pillanatai körkörösen ismétlődnek,...
12.9 €
1979. március 26-án a Fehér Ház kertjében egy nagy, narancssárga-vörös cirkuszsátorféle alatt aláírták Izrael és Egyiptom békeszerződését. Kereszty András, aki éveken át dolgozott tudósítóként a Közel-Keleten, izgalmas riportkönyvében megírta azt, hogy miképpen...
5.87 €
Két nem hétköznapi életút, amely egy ponton találkozik. Két nem hétköznapi ember, akik az élet egészen más területén munkálkodnak, mégis meglepően hasonlóan gondolkodnak az igazán lényeges dolgokról. Két nem hétköznapi világ, amelyet egy több évtizedes barátság...
16.9 €
Őrizze meg a felejthetetlen közös pillanatokat!
14.08 €
A keresztesekben Dan Jones sajátos nézőpontból mutatja be a kereszténység és az iszlám között a középkorban csaknem négy évszázadon át dúló háborúskodást,...
9.83 €