Híres és hírhedt római császárok - István Kertész

7.01 €

Öt évszázadon át uralkodtak Róma császárai a Rajnától Észak-Afrikáig és Britanniától az Euphratészig terjedő óriási birodalmuk fölött. Volt olyan, akinek ez csak néhány hónapig, másoknak több évtizeden át sikerült. Egyesek neve a béke jelzőjeként maradt fenn a történelmi emlékezetben (pax Augusta = az augustusi béke), mások, mint Nero, vérengző zsarnokként jelentek meg még a magyar irodalomban is (Kosztolányi: Nero, a véres költő). De Augustust valóban csak a béke szeretete jellemezte? Tudjuk, az őt korlátlan hatalommal felruházó senatus korántsem békés fegyverek fenyegetése közepette emelte a birodalom élére, előbb consulként, utóbb princesként. A római arisztokrácia által megvetett és mélységesen elítélt Nero alakjában - halála után - hamis Nerók álltak az elégedetlen keleti tömegek élére, amelyek áldották uralmát, és ennek nyoma maradt a világirodalomban is (Feuchtwanger: A hamis Nero). Milyenek voltak hát a Római Birodalom császárai? Tacitus, Suetonius, a Historia Augusta császáréletrajz írói, akiket éppúgy olvasni lehet magyar nyelven is, mint a görög és latin történetírók számos művét vagy az ifjabb Plinius leveleit, adnak egy gazdag információt tartalmazó, ám sokszor igen szubjektív képet hőseikről. Könyvünk megkísérli a minden uralkodó elődje, Julius Caesar, majd Augustus, Tiberius, Caligula, Claudius, Nero, Vespasianus, Traianus, Hadrianus, Marcus Aurelius, Commodus, Diocletianus és Constantinus életrajzán keresztül bemutatni a felsorolt császárok reális portréját, tükröztetve a modern történettudomány eredményeit. Egy terjedelmesebb függelékben pedig közöljük az összes római császár életének legfontosabb adatait.

Podobné produkty

Öt évszázadon át uralkodtak Róma császárai a Rajnától Észak-Afrikáig és Britanniától az Euphratészig terjedő óriási birodalmuk fölött. Volt olyan, akinek ez csak néhány hónapig, másoknak több évtizeden át sikerült. Egyesek neve a béke jelzőjeként maradt fenn...
11.24 €
Bolond lyukból, bolond szél fúj! Gondolhatnánk első olvasatra, azonban a főhőssel megtörtént események nagyon is valóságosak lehetnek. Napjaink észtveszejtő rohanásában hajlamosak vagyunk átsiklani az élet humorán. A novelláskötet segít abban, hogy kuncogni...
0.7 €
Sorozatgyilkosság Niederkaltenkirchenben? A kis bajor falu – és testestül-lelkestül bajor rendőre, Franz Eberhofer – békés életét ismét hátborzongató események zavarják meg. Előbb Simmerlék csinos fiatal albérlőjét gyilkolják meg az erdőben, majd egy jómódú,...
9.27 €
A HÍRES KOMISSZÁR, CIAPHAS CAIN és két elpusztított egységből összeállított forrófejű regimentje, a Valhalla Gárda a háború kellős közepén találja magát a tau űr szélén egy birodalmi előőrsvilágon. Miközben az Astra Militarum a világszintű felkelés megfékezését...
11.24 €
A szerelem fegyverUSA Today-bestsellerA Library Reads ajánlásávalBuja, hömpölygő, életveszélyes világ - nagyszabású, részletgazdag fantasy, amely teljesen beszippant.Az év legnagyobb várakozásokkal kísért megjelenése, egy debütálás, amitől elakad az olvasó...
12.65 €
VU CSÁSZÁRNŐ, A KÍNAI TÖRTÉNELEM EGYETLEN NŐI URALKODÓJÁNAK TÖRTÉNETE Eljött az ideje, hogy a kezébe vegye a sorsát A császár halálával minden megváltozik a palotában. Mej, a korábbi ágyas felszabadul, a szereleme, Fácán pedig megörökli a trónt, ami új korszak...
14.21 €
A Császárné lebilincselő, színes és modern mese a szerelemről és önmagunk megtalálásáról - akár még Európa egyik legnagyobb udvarában is, amely tele van szabályokkal és megannyi kötöttséggel. 1853-ban járunk, amikor a kérők által ostromlott bajorországi Erzsébet...
14.08 €
Az 1860-as évek elején III. Napóleon francia császár különös tervvel állt elő: elhatározta, hogy a polgárháborúba süllyedt Egyesült Államok gyengeségét kihasználva francia fennhatóságú monarchiát alapít Mexikóban, és ezzel visszaállítja a dinasztikus Európa...
15.49 €
Channari arcát egy démonboszorkány gonosz átka elcsúfította. Vanna az egyetlen ember, akiben megbízhat, mert tudja, hogy nővére nem szörnyszülött, és teljes szívéből szereti. Ők ketten bármit megtennének, bármiről lemondanának egymás kedvéért. A félelmetes...
11.26 €