Vaskesztyű - Borda János

12.67 €

A regény IV. Béla, V. István és IV. László uralkodásának idején játszódik, több nézőpontból követve a korszak történelmi eseményeit. Az olvasó betekintést nyerhet IV. Béla országépítő munkájába, megismerheti a gyermek IV. László elrablásának és V. István halálának történetét, a főúri pártok küzdelmeit, a lázadó kunok elleni harcokat és III. Miklós pápa Magyar Királysággal kapcsolatos intézkedéseit. Az uralkodói udvarok mellett kiemelt figyelmet kap egy kis dél-magyarországi falu három nemzedékének sorsa, a középpontban egy vadorzás miatt kézvesztésre ítélt jobbággyal, akinek csonkasága ellenére sikerül a vitézségét bizonyítania. A regény főhőse, a méltóbb életre érdemes Ajándok jobbja elvesztése után sem adja fel, a környékbeli kováccsal "vaskéztyűt" készíttet magának. Avar származású szerelmének rokonai által bújtatva felkészül, hogy megragadja az egyetlen lehetőséget, amellyel fordíthat sorsán: katonai szolgálatot vállalva szabad emberré váljon. Ajándok harcol Sövényvár védői mellett a lázadó kunok ellen, IV. László oldalán részt vesz Szalánc várának visszavételében a lázadó Aba Finta nádortól, és kitünteti magát a hód-mezei csatában. Vaskesztyűje nem akadályozza meg abban, hogy elnyerje feljebbvalói elismerését, és nobilis castriként térjen haza falujába.

Podobné produkty

Ez a könyv a szerzőnek a Vatikáni Rádióban 2008 nyarán elhangzott két sorozatának írásos változata: az első rész az Értelemkeresés - istenkeresés, a második Az élet védelmében - az élet kultúrája felé alcímet viseli.
6.92 €
Mi minden kell, hogy legyen a kis fecske agyában, szemében, szívében! Ott van benne a messze Afrika, ott van benne a párja, ott vannak benne a fiókák, ott vannak benne a röpdöső rovarok, minden-minden abban a kis fecskefejben! És láthatóan örülnek életüknek....
15 €
A tizenhét éves Grace egy fehér szobában ébred, ahol nincs más, csak egy asztal, tollak és papír. Mindeközben pedig fogalma sincs, hogy került oda. Ahogy lassan papírra veti összekuszálódott élete minden apró részletét, kénytelen felidézni azokat a dolgokat...
12.68 €
Plochá noha. Vhodná obuv. Chůze naboso. Většina rodičů malých dětí podobná témata řeší. A ne vždy najdou na své otázky kompetentní odpovědi. Obrázková publikace zkušené podiatričky Jany Vaškové seznamuje čtenáře hravě a nenásilnou formou s tím, jak nohy ovlivňují...
14.8 €
Z jakých představ o mezinárodní identitě a roli Británie a o jejích vztazích s Evropou a Spojenými státy vycházela britská zahraniční politika v turbulentní éře Tonyho Blaira a Gordona Browna? Jak reflektovali její tvůrci měnící se mezinárodní prostředí a rozložení...
10 €
Do života Jánosa Vaszaryho, divadelného riaditeľa, divadelného a filmového režiséra, spisovateľa, dramatika, scenáristu, a jeho manželky Lili Murátiovej, oslavovanej divadelnej a filmovej herečky, v roku 1944 vstúpili dejiny. Utekajú pred vojnou a sovietskymi...
12.9 €
Vaszary János (1867-1939) Vaszary János 1904 körül készült Önarcképén a művész szuggesztív pillantása ragadja meg a nézőt. "Tiszta, nyílt, de acélos tekintete mintha...
1.94 €
Vasi Szabó János negyedik novellás kötetét tartja kezében az olvasó. A könyvben sorjázó történetek a korábbiakhoz hasonlóan széles spektrumát mutatják be a zsáner témáinak: az alternatív történelemtől, a mágikus realizmuson, spekulatív fikción, kalandos történeten...
4.22 €
E könyv a Meseregény folytatása, a nyájas olvasó visszatér szépséges tájaira, az állatmese karaktereinek sokasága is ismerős lehet: gesztusaik, habitusuk talán még emberibb. Ám ez a grandiózus tabló közel évszázadot tölt ki, s az idő hullámai Meseföldén is...
4.22 €