Meseföldi történetek - Vasi Szabó János

4.22 €

E könyv a Meseregény folytatása, a nyájas olvasó visszatér szépséges tájaira, az állatmese karaktereinek sokasága is ismerős lehet: gesztusaik, habitusuk talán még emberibb. Ám ez a grandiózus tabló közel évszázadot tölt ki, s az idő hullámai Meseföldén is számos partot mosnak, a szereplők visszatérnek, majd tovasodorja őket újabb hősöket a tarajára emelve. Az öt hosszú elbeszélés e színes fantáziavilág korszakváltását mutatja be, a derűs, idillikus multiverzum megismeri a háborút, cselszövések és szaporodó rejtélyek hálóját. Ahogy a számos meseföldi historikus egyike írta: „ Az óidők nagy csatái óta hiátus keletkezett az események hálójában, mely a középidőket jellemezte. E korban olybá tűnt, hogy a hosszú békességnek soha nem szakad vége, bár titkok és ármányok történtek a háttérben, melyek sokáig ismeretlenek maradtak. Úgy érzem, hogy olyan dolgokat cselekedtünk, melyek megmozgatták ismert világunk eseményeit, és alapvető változásra késztették azt a korszakot, melyet röviden, egy szóval pangásnak hívtunk…”

Podobné produkty

Csodadolgok földön és égen, levegőben és szárazföldön, valóságban és álomvilágban - csak a gyerekek fantáziája tükrözheti vissza mindazt a csodát, amit a szépirodalom mesterei az olvasók elé tárnak. A hat világhírű író újrafordított művében - A kis Makranc,...
16.07 €
Ünnepi visszaszámlálás 24 történettel A 24 időtlen történetet rejtő adventi kalendáriummal minden napra jut egy Disney-mese, hogy teljes legyen az ünnepi készülődés. Várd együtt a karácsonyt kedvenc mesehőseiddel!
25.35 €
Ez a gyönyörű mesekönyv különleges utazásra visz egy csodálatos világba, ahol megtudhatod: mi a tökéletes feladat a legkisebb manó számára miért nem tud haragudni a Télapó még a legkomiszabb krampuszára sem hogyan lehetséges,hogy egy városka lakói kétszer is...
7.95 €
Hans Christian Andersen (Odense, 1805. április 2. – Koppenhága, 1875. augusztus 4.) dán költő és meseíró. Andersent a mese királyának tartották, aki értette a virágok beszédét és a madarak nyelvét, a szél suttogását és a vihar üvöltését. Abba a meseíró, mesegyűjtő...
8.71 €
Hans Christian Andersen (Odense, 1805. április 2. – Koppenhága, 1875. augusztus 4.) dán költő és meseíró. Andersent a mese királyának tartották, aki értette a virágok beszédét és a madarak nyelvét, a szél suttogását és a vihar üvöltését. Abba a meseíró, mesegyűjtő...
8.71 €
Részlet az e-könyvből: ""Fáradtan hallgattam az öreg Kohokumu szakadatlan énekét; Polinéziának prométheuszi félistenéről dalolt, cselekedeteiről és kalandjairól, Mauriról, aki elválasztotta a szárazföldet a tenger mélységeitől, felemelte a menny boltozatát,...
1.66 €
Vajon hova utazom? Vajon? Hova? Hollandia német megszállása alatt Anne Frank két évig bujkált egy raktár hátsó traktusában. Itt vezette naplóját, mely 1947-es kiadása óta a Biblia után a világ második legolvasottabb könyve. Az azonban kevésbé ismert, hogy Anne...
5.92 €
Lehozza-e a nyárfarakétába szíjazott Bodri a gyógycsontot az űrből? Hogy élnek a fanyárok a HONÚ-ban 3096-ban? Mi lesz Nagypityu sorsa, miután a családja kivándorol a Csillagtúli Junijóba? Hogy élte túl Kispityu az atomtámadást, de minek? Hogyan találkozik...
7.04 €
Mi lett volna, ha Belle édesanyja az, aki megátkozta a Herceget? Belle nem mindennapi lány: okos, találékony, és mindenekelőtt nyughatatlan. Arra vágyik, hogy végleg maga mögött hagyhassa a vidéki falvacskát, ahol felnőtt. Fel akarja fedezni a világot, holott...
14.06 €