Vágyaink: szárnyak vagy börtönfalak. Illúziók, sz - Ferenc Pál,Tibor Váradi,Imre Csernus,Sándor Funk

7.01 €

A keleti szemlélet szerint az ember végső célja és valódi boldogságának forrása a vágynélküliség, a vágymentesség állapota. A nyugati ember ezzel szemben úgy tartja, hogy a vágyak varázsolják az életet színessé és élvezhetővé, ezek motiválnak nagy erőfeszítésekre, tesznek képessé komoly eredményekre. Kétségtelen, hogy kultúránk kimagasló alakjai, akik valamiben rendkívülit mutattak, szinte mind arról számoltak be, hogy elemi erejű vágy hajtotta őket, s nem tehettek mást, mint hogy engedelmeskedtek neki és megvalósították azt. Vágyaink tehát valóban lehetnek szárnyak, amelyek óriási erejükkel átrepítenek az akadályokon is - de lehetnek börtönfalak, amelyek fojtogatni kezdenek, ha mértéktelenné válnak, és szenvedélyekké, függőségekké növik ki magukat. A függőség mindig börtön, mert megfosztja az embert a szabadságától, s annak rabszolgájává teszi, akitől, vagy amitől függ - legyen ez egy személy, valamilyen anyag, cselekvés vagy bármi más. A Nyitott Akadémia sorozat új kötetének neves szerzői a legkülönbözőbb nézőpontokból mutatják be a témát, érzéssel vezetve az olvasót az építő és pusztító vágyak labirintusában.

Podobné produkty

"(...) Hogy milyen az a börtön, nem kell nekem elmondanom, hiszen Elődnél jobban én sem tudnám megfogalmazni. Láttam a sűrűn teleírt füzetlapokat - akad közöttük olyan, amely gyertyafény mellett készült úgy, hogy egyáltalán nem volt biztos a holnap. Megrázó...
11.5 €
"Sade levelezése a börtönben ülő rabé. Az a funkciója, hogy bizotítsa a túlélés érzelmi és anyagi előfeltételeit; ebből a szempontból Sade-nak, tulajdon kifejezésével élve, csakugyan a levelezés az "egyetlen horoszkópja"... Ezek a levelek szélsőségesen változó...
12.27 €
"A börtön több ezer éves intézmény, már a legrégebbi írott emlékek is tanúskodnak alkalmazásáról, mint a bűncselekmények büntetés-végrehajtási eszközéről. Az elmúlt évszázadok során - különösen a büntetések 18. századhoz köthető humanizálódása után - a szabadságvesztés-büntetés...
18.46 €
"Máig beleborzongok, ha visszagondolok azokra az interjúkra, melyeket Stohl Andrással a Kozma utcai börtönben készítettem. Félelemmel és szorongással teli találkozások voltak ezek....
6.32 €
"HA RÖVID AZ ÉLET, TOLDD MEG EGY BALLÉPÉSSEL!" A könyvben hét beszélgetést olvashatsz volt börtönlakókkal, igazi nehézfiúkkal, akik együttesen csaknem 100 évet töltöttek a rácsok mögött, és most az életükről vallanak Dorkának. Megismerkedhetsz az Isten ostorával,...
12.46 €
Az évszázad túszdrámája Amerika leghíresebb krimiszerzőjétől. Az egykori First Lady rejtélyes baleset áldozata lesz. Politikusok, sztárok, üzletemberek, a világ prominens személyiségei...
7.81 €
Gion ?Nándor regényhősei nem hivatottabbak többre, mint ami kijár nekik, vagy amennyit elvégezhetnek az életben, egy-két balul végződő kiruccanás a megszokottból, pontosan (szakszerűen) lebonyolított szeszcsempészés, néhány megvesztegetés, gyilkosság, börtön,...
5.07 €
Jessa Lebron jelenleg a seggfej sárkánykirály foglya. Minden erejére és ravaszságára szüksége van ahhoz, hogy a sárkánykirály eszén túljárva megszökjön, és visszatérjen a Compass fiúkhoz. Ahogy Jessa egyre mélyebbre ás Larkspur világában, hogy még többet derítsen...
12.39 €
Bodor Ádámot, a Sinistra körzet, Az érsek látogatása és a Verhovina madarai későbbi szerzőjét tizenhét éves korában tartóztatták le rendszerellenes összeesküvés vádjával. Ez a könyv azonban nemcsak a szamosújvári börtönélményekről szól, hanem az írói pálya...
11.29 €