Győrfi Kata egészen különleges költő. Tud valamit, amit nagyon kevesen: bármikor olvasok el egy verset név nélkül tőle, azonnal tudom, hogy ő írta. Okos, szikrázó elmeéllel szerkesztett szövegei mélyebb álomsejtelmek intellektuális rajzú, de zsigeri jelentőségű vízjelei. A magányról ír. A Te és az Én drámájáról. Érzelempárlatok és logikai-intellektuális mőbiusz-futamok: elegáns, tömör, letaglózóan reális, de a tömény erejével ható líra. Semmi okoskodás, semmi bölcsész-szöveg. Elemien egyszerű és felkavaró ellenpontok. Nyelvi tudatosság, persze, és a nyelvről szóló autopoétikus alakzatok – de mint Escher képein: zavarba ejtenek, ismerősek és valami kiúttalan sors-labirintusról – felfejthetetlen érzelem-paradoxonról tanúskodnak. Első kötetét tartja kézben az olvasó, de mint Pallasz Athéné Zeusz fejéből, kész költőként áll elő. G. István László