Szabadulás a sztorifóbiából - Kinga Györffy

9.83 €

„Milyennek képzellek el téged, kedves olvasó? Azt képzelem rólad, hogy nap mint nap tapasztalod, mennyire könnyű rábeszélni, és mennyire körülményes és küzdelmes ma meggyőzni embereket – legyenek azok a munkatársaid vagy a mentoráltjaid, a tanítványaid vagy éppen a gyerekeid. Ebben szeretnék segíteni – a meggyőzésben, a mögötte lévő tudatos munkában. Nem a történettípusok és történetmesélési technikák sablonját követem, hanem téged, a mesélőt helyezlek a történetmesélés középpontjába. Megnézzük, hogyan szabadulhatsz vegyes, egymásnak akár ellentmondó érzéseid és gondolataid fogságából, ez után pedig hat történetmesélési képességet, illetve készséget veszünk sorra, a fejlesztési lehetőségekkel együtt – mintegy kirajzolva az utat, amin meggyőző történetmesélővé válhatsz. Olyan út lesz ez, amelynek megtétele közben nemcsak a mesélésről tanulsz sokat, hanem magadról is. Bízom benne, hogy e könyv nyomán a megfelelő történeteket tudod majd elmondani, megfelelő módon, a megfelelő helyen és időben, a megfelelő célközönségnek. A pozitív és fenntartható jövő érdekében.” „A vezetők, akik végigkísérnek ennek a könyvnek a lapjain, a legkülönfélébb üzleti, tudományos és nonprofit területekről érkeznek; valamennyien változást csiholók. Titkuk, hogy miközben élet és halál kis és nagy dolgairól mesélnek, nem az elérendő változásra összpontosítanak, sokkal inkább az emberre, emberekre, akiknél a pozitív változást el akarják érni. Példájukkal téged is erre bátorítalak. Történeteik nem a képzelet szüleményei, fogadd őket olyan szeretettel, amilyennel én mutatom őket.” Györffy Kinga

Podobné produkty

„Tárgyalni mindenki szokott, de jól és eredményesen csak kevesen.”Hogyan válhatunk sikeres tárgyalóvá? Milyen lépések megtétele szükséges egy kölcsönösen előnyös megállapodáshoz? Mit kezdjünk a nehéz tárgyalókkal, és hogyan lehet elérni, hogy jó alku szülessen?Legyen...
15.49 €
"Tárgyalni mindenki szokott, de jól és eredményesen csak kevesen." Hogyan válhatunk sikeres tárgyalóvá? Milyen lépések megtétele szükséges egy kölcsönösen előnyös megállapodáshoz? Mit kezdjünk a nehéz tárgyalókkal, és hogyan lehet elérni, hogy jó alku szülessen?...
23.92 €
Ez a szerelem és a halál könyve: Szabó T. Anna harmadik novelláskötetében testről és lélekről, sóvárgásról és rajongásról, örömről és hiányról beszél, az emberben lakó gyönyörű és iszonyú erőkről, arról, hogyan engedjük el vagy zabolázzuk meg a vágyainkat....
6.76 €
Mindened a kalandtervezés? Inspirációra vágysz a következő nagy alkotásodhoz? Akkor ez a könyv neked való! Útmutatónk lapjain tizenhárom legendás alkotó mutatja be, hogyan építették meg kihívásokkal teli pályájukat. Járd be a zombiktól hemzsegő börtönt, a kincset...
16.9 €
1974. június. Öt nő várakozik az abortuszbizottságra a nagykőrösi Nővédelmi Tanácsadóban. Mindannyian a városi konzervgyárban dolgoznak. Aznap este egyikük nem tér haza. Eltűnésének oka ismeretlen. 2016. január. Egy budapesti szabadulószobában a fiatal aktivistacsoport...
7.88 €
A Szabadulószoba – Abu Szimbel átka egy izgalmas, kártyákra épülő szabadulószoba játék otthonra, amely egy forró, veszélyekkel teli sivatagi expedícióba repít. A történet szerint hosszú vándorlás után végre elérkeztek a legendás Abu Szimbel templomához – de...
8.42 €
Csóka Judit klinikai szakpszichológus-meseterapeuta negyedik meseválogatásában talán a lehető legnehezebb témát boncolgatja: miként válunk valami foglyává, hogyan képes megmérgezni életünket egy erőszakos szülő, egy agresszív társ, egy gonosz idegen, a mindenkori...
6.76 €
A Szabadulószoba – A Koponya-sziget kincse egy izgalmas, kártyákra épülő szabadulószoba játék otthonra, amely egy veszélyekkel teli kalandra hív a dzsungelbe. A történet szerint egy elhagyatott szigetre érkezel, ahol egy ősi templom mélyén rejtőzik egy legendás...
8.42 €
„Brilliáns, szívfacsaró könyv, amely egyetemes és időtlen leckét ad az információ - és a dezinformáció - hatalmáról. Megakadályozható a tömeggyilkosság azzal, ha kimondjuk az igazságot?” - Yuval Noah Harari.1944 áprilisában Rudolf Vrba egyike volt azon keveseknek,...
11.83 €