Győrffy Ákos legújabb verseiben mintha még mélyebbre, még messzebbre ereszkedne: még közelebbről pillant rá az élet legnagyobb kérdésére: a távolodásra, a halálra. Az életközép, a meredeken haladás költészete ez: a költő egyszerre a fiú, aki elveszíti apját, és ő maga az apa is, akinek gyerekei vannak. Ebben a körforgásban zajlik Győrffy Ákos lírája. Versei néha naplójegyzetek, máshol útleírások. Eleddig főleg a tájban, az erdőben volt otthon ez a líra, az új verseknél mintha kinyílna a világ, Európa több pontjára is ellátogathatunk, de utazhatunk az időben is: természettörténeti koroktól a XX. századig. A Győrffy-vers mintha mindig epika és líra kettős határán mozogna - innen nézve ez a poétika Oravecz Imre ösvényein halad. Tág panorámák és sűrű közelítések, epikus hosszú versek és epigrammatikus egysorosok váltakoznak a kötet lapjain, sajátos ritmust adva ezzel az olvasásnak, az utazásnak.