Szülőföld - Roberto Bolano

5.61 €

„Bolano több művön dolgozik egyszerre, és ha az egyiket félreteszi, hogy belefogjon egy másikba, sosem felejti el, amit már megírt. Így aztán minden új könyv nagyon ismerős, már ismertük a szereplőit vagy a helyzeteit, következésképp sosem voltak félretéve vagy elfeledve. (...) Írásainak újabb jellegzetességére utal, hogy elbeszélő művészetében határozottan jelen van az életrajz, és az aprólékosan följegyzett dátumok segítségével rekonstruálhatjuk az író élettörténetét: születését 1953-ban Chilében, mexikói éveit 1968 és 1977 között, majd 1977-es Barcelonába költözését; 1973-as chilei útját, hogy támogassa Salvador Allende kormányát; 1992-ben diagnosztizált májbetegségét, amely 2003-ban bekövetkezett haláláig szükségképpen meghatározza írásainak ritmusát. Innentől kezdve pedig egyre-másra jönnek a kiadatlan könyvek, köztük az, amelyik talán a legnagyobb hatású - bár nem olyan könnyen érthető, mint a szintúgy mesteri Vad nyomozók -: a 2666. (...) Mindezek a sajátosságok megjelennek a Szülőföld című kötetben, Bolano döbbenetes világának e döbbenetes darabjában. Szokás szerint semmi értelme azon igyekezni, hogy megkülönböztessük, három független részt vagy egy regényre jellemző egységet olvasunk-e. (...) Nem kezdem egyesével elemezni a kötetben szereplő történeteket vagy ragyogó jeleneteket, elvégre az olvasónak semmi szüksége sincs iránymutatásra." - Részlet Juan Antonio Masoliver Ródenas előszavából

Podobné produkty

Horváth Éva új könyve jelent meg Szülőföldem palóc étlei címen. A 52 oldalon megjelent könyv kitűnő olvasmány. Születésem óta Palóc vidéken élek. Ismerem...
3.94 €
A szerző huszadik könyve, mely most második, új fejezetekkel és fotókkal jelentősen bővített kiadásban jelenik meg, semmilyen történelemkönyvvel nem pótolható személyes emlékgyűjtemény. Egy fenomenális, a legapróbb részletekre is kiterjedő memóriával rendelkező...
7.01 €
A kötetben található írások között persze különböző műfajú dolgozatokkal találkozhat az olvasó. Vannak köztük tudományos kutatás eredményeként létrejött tanulmányok, de rövidebb, ismeretterjesztő célzattal megírt munkák is. Ám mindegyikre jellemző, hogy helytörténeti...
15.21 €
Falusi Márton formabontó, a költői esszétől a szociográfiáig számos műfaj határait vakmerően sértő prózájában álmok és valóságok, metaforák és kemény tények, emlékek és látomások, olvasmányok és élmények gomolyognak. Napjaink budapesti írója fölkerekedik, és...
15.49 €
A mai húsz-harmincas fiatalok szüleinek új kihívásokkal kell szembenézniük. - A fiatalok tovább maradnak a szülői házban, mint a korábbi generációk, vagy hosszabb-rövidebb idő után ismét hazaköltöznek. - Szakemberek szerint a fiatalok elhúzódó feln őtté válása...
8.92 €
Eleged van a kiabálásból, a bűntudatból és az állandó harcokból?Nem vagy egyedül – és változtathatsz.Higgadt szülő, boldogabb gyerek – 21 napos útmutató című könyvben Tóth Tünde – klinikai hipnoterapeuta, RTT terapeuta és életmód-tanácsadó – lépésről lépésre...
8.17 €
Joseph Boyden korai novellagyűjteményének középpontjában - regényeihez hasonlóan - az Ontario északi részén élő őslakos indiánok állnak. A szerző tizenhárom történeten keresztül, lenyűgöző erővel mutatja be azt a skizofrén állapotot, amelybe a rezervátumokba...
12.67 €
A 2666 szerzőjének új, eddig kiadatlan regénye! Roberto Bolano korai műve, A science fiction szelleme a 60-as évek Mexikóvárosába röpíti az olvasót, ahol két ifjú író, Remo Morán és Jan Schrella lankadatlan irodalmi és szerelmi kísérleteinek lehet tanúja. A...
6.45 €
Minden újszülött egyszer jön a világra. Ezért nekünk, szülőknek és szüléssegítőknek, mindössze egy lehetőségünk van arra, hogy ezt az alkalmat a csoda és a meghatottság, ne pedig a trauma emléke övezze. Ismerjük fel, hogy nem lehet az erőszak alkalmazása a...
15.49 €