Szülőföldem, Lipócia - Kulcsár István Sz.

7.01 €

A szerző huszadik könyve, mely most második, új fejezetekkel és fotókkal jelentősen bővített kiadásban jelenik meg, semmilyen történelemkönyvvel nem pótolható személyes emlékgyűjtemény. Egy fenomenális, a legapróbb részletekre is kiterjedő memóriával rendelkező értelmiségi emlékeinek gazdag gyűjteménye Budapest egyik legérdekesebb városnegyedéről, lakóiról, korabeli szokásokról és intézményekről.Eddigi műveiben Kulcsár gyermekkoráról (Mitya), moszkvai és New York-i tudósítói élményeiről (Kartársak és kortársak, Szexmentes övezet, Legország) írt. Ebben a könyvében visszatér szűkebb hazájába, Újlipótvárosba, amely hosszabb-rövidebb ideig Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, József Attila, Radnóti Miklós, Faludy György lakhelye is volt. De ebben a kerületben élt annak dalosa, Bächer Iván is (történetesen ugyanabban a házban, amelyben néhány évtizeddel korábban a szerző), itt volt 1944-ben az úgynevezett nemzetközi gettó, és találhatók itt több mint száz éve működő patikák is.A bővített kiadás pontosan egy évvel és számos új részlettel követi az első megjelenést. A szerző többek között elmeséli, kiket neveztek Budapesten "szarándokok"-nak, hogyan tévesztette össze a Hazafias Népfront főtitkára a chilei diktátort a Chilei Kommunista Párt főtitkárával, hogyan lett Hegedűs Géza, a későbbi író Ságvári Endre ("Harminckét nevem volt") párbajsegédje, de még azt is, hogy került New Yorkban ő maga ha nem is egy ágyba, de egy ágyra Ruttkai Évával.

Podobné produkty

Horváth Éva új könyve jelent meg Szülőföldem palóc étlei címen. A 52 oldalon megjelent könyv kitűnő olvasmány. Születésem óta Palóc vidéken élek. Ismerem...
3.94 €
A kötetben található írások között persze különböző műfajú dolgozatokkal találkozhat az olvasó. Vannak köztük tudományos kutatás eredményeként létrejött tanulmányok, de rövidebb, ismeretterjesztő célzattal megírt munkák is. Ám mindegyikre jellemző, hogy helytörténeti...
15.21 €
Falusi Márton formabontó, a költői esszétől a szociográfiáig számos műfaj határait vakmerően sértő prózájában álmok és valóságok, metaforák és kemény tények, emlékek és látomások, olvasmányok és élmények gomolyognak. Napjaink budapesti írója fölkerekedik, és...
15.49 €
„Bolano több művön dolgozik egyszerre, és ha az egyiket félreteszi, hogy belefogjon egy másikba, sosem felejti el, amit már megírt. Így aztán minden új könyv nagyon ismerős, már ismertük a szereplőit vagy a helyzeteit, következésképp sosem voltak félretéve...
5.61 €
A mai húsz-harmincas fiatalok szüleinek új kihívásokkal kell szembenézniük. - A fiatalok tovább maradnak a szülői házban, mint a korábbi generációk, vagy hosszabb-rövidebb idő után ismét hazaköltöznek. - Szakemberek szerint a fiatalok elhúzódó feln őtté válása...
8.92 €
Lehet-e két gyereket ugyanúgy szeretni? Mit tehetünk, ha felnőtt gyermekünk évek óta nem áll szóba velünk?Hogyan kezeljük a képernyőidőt? Mit kezdhetünk nagyszülőként a szülők elvárásaival? Ki lehet-e szabadulni lelki örökségeink szorításából? A hétköznapi...
9.7 €
Hogyan gyógyítsuk be azokat az érzelmi sebeket, amelyeket szüleink ejtettek rajtunk felnövekedésünk során, és még felnőttként is fájnak? Például, ha fizikailag ugyan jelen voltak, de érzelmileg elérhetetlenek maradtak. Ha úgy éreztük, bárhogy iparkodunk, nem...
10.84 €
Hogyan gyógyítsuk be azokat az érzelmi sebeket, amelyeket szüleink ejtettek rajtunk felnövekedésünk során, és még felnőttként is fájnak? Például, ha fizikailag ugyan jelen voltak, de érzelmileg elérhetetlenek maradtak. Ha úgy éreztük, bárhogy iparkodunk, nem...
6.62 €
Prága, augusztusi kora este, kocsmából ki, kocsmába be - a megszokott hrabali idill. Legalábbis első pillantásra. A 72 éves apa és 42 éves fia kocsmatúrája nem csak Prágán vezet végig, hanem kettejük történetén is. A könyv teljes egészét kitevő dialógusuk,...
8.89 €