Szelek szárnáyn - Ferenc Herczeg

2.79 €

Részlet ?a műből: A riván álló naplopók közül, akik végignézték a Sirály bevonulását, hozzánk lépett egy Figaró-arcú kicsi ember és bemutatta magát mint Andrics Luigi, az arbei olaszpárt lelke, nagy magyarbarát és Kossuth Lajos emlékének különös tisztelője. Mikor megkérdeztem tőle, hol kaphatnánk jó vacsorát, Andrics azt mondta, hogy Arbeban tulajdonképpen nincs vendéglő, de ő nem is engedné meg, hogy másutt vacsoráljunk, mint nála. A vacsora, melyet Andrics felesége főzött, sok fogásból állott, de változatosnak nem volt nevezhető. Birkaleves, sült birka, főtt birka, rántott birka, végül birkazsírral készített makaróni. Már arról kezdtünk tanakodni, hogy miféle ajándékot adjunk házigazdánknak, ha netán nem fogadna el pénzt a vendégségért, mikor Andrics úr azzal vetett végett zavarunknak, hogy elhozta a számlát, melyen egy teríték ára 12, írva tizenkét forintban volt megállapítva. Mivel tavaly Görögországban jártam, hol a vendéglősök még sokkal nagyobb zsiványok, mint Andrics Luigi, ismertem már az eljárást, melyet ilyen esetben követni kell és egy forintot ajánlottam minden terítékért. Hosszú vita után, melynek folyamán a gazdánk, mint végső argumentumra, a falon függő Kossuth-képre, magyarbarátságának ékes bizonyítékára is utalt, végül megalkudtunk egy forint hatvan krajcárban. Ez a kis félreértés nem akadályozott meg minket abban, hogy vacsora után mint jóbarátok együtt el ne menjünk az olasz klubba, hol az arbei fiatal leányok mandolinkara rendezett éppen estélyt.

Podobné produkty

Adriai-tengeri utazás, a korabeli hajózás mély ismeretével, és történelmi utalásokkal.
2.82 €
1848 tavaszán nagy dolgok történtek Pozsonyban és Pest-Budán. Törvényes forradalom zajlott le, megszületett a magyar polgári nemzet. Lett szabadság, magyar törvény, lett magyar kormány. Vajon mi jutott el mindebből a magyar végekre, az ország déli szélére,...
2.79 €
Herczeg legtöbbet játszott és legsikeresebb vígjátéka. „Járt-e Cecile a Török utcában?” – ez a kérdés azok számára is ismerős, akik eddig nem olvasták vagy látták a Kék róka című színjátékot, mely a francia társalgási vígjátékok mintájára készült, és Herczeg...
2.79 €
Herczeg Ferenc 1904-ben bemutatott háromfelvonásos Bizánc című drámája a szerző egyik legsikeresebb színműve. A drámát, mely nem csupán az író életművében, de a magyar drámairodalomban is kiemelkedő helyet foglal el, 1904–1945 között számos alkalommal vitték...
2.79 €
A 30-as évek egyik kulcsregénye a Tanácsköztársaság idején játszódik. A kommunista forradalom az egész nemzet tragikus lesújtottságából származott és megmutatta mindazokat a betegségeket, amelyek a nemzet testét eléktelenítették, s amelyeknek hatását ma is...
2.79 €
Vígjáték előjátékkal, három felvonásban
2.79 €
A mű az első világháború idején játszódik, s egy sok arcú, sok jellemű fiatalasszony érzelmi ingatagságáról, szerelmi válságairól, házasságának és szerelmeinek kudarcairól szól.
2.79 €
A fogyó Hold című történelmi regény a török hódítás következményeit adja elő, egy végvári vitéz kalandos történetével példázva agy nemzet életben maradásának lehetőségeit.
2.79 €
Herczeg Ferenc Pogányok című történelmi regényéről, mely az István király halála utáni zavaros időkben, a Vata-féle felkelés idején játszódik, Kornis Gyula 1941-ben ilyen emelkedett hangon ír: „Nyugat és Kelet lelkének tragikus összeütközése, az ősmagyar lélek...
2.79 €