A fogyó Hold című történelmi regény a török hódítás következményeit adja elő, egy végvári vitéz kalandos történetével példázva agy nemzet életben maradásának lehetőségeit.
1848 tavaszán nagy dolgok történtek Pozsonyban és Pest-Budán. Törvényes forradalom zajlott le, megszületett a magyar polgári nemzet. Lett szabadság, magyar törvény, lett magyar kormány. Vajon mi jutott el mindebből a magyar végekre, az ország déli szélére,...
Herczeg legtöbbet játszott és legsikeresebb vígjátéka. „Járt-e Cecile a Török utcában?” – ez a kérdés azok számára is ismerős, akik eddig nem olvasták vagy látták a Kék róka című színjátékot, mely a francia társalgási vígjátékok mintájára készült, és Herczeg...
Herczeg Ferenc 1904-ben bemutatott háromfelvonásos Bizánc című drámája a szerző egyik legsikeresebb színműve. A drámát, mely nem csupán az író életművében, de a magyar drámairodalomban is kiemelkedő helyet foglal el, 1904–1945 között számos alkalommal vitték...
A 30-as évek egyik kulcsregénye a Tanácsköztársaság idején játszódik. A kommunista forradalom az egész nemzet tragikus lesújtottságából származott és megmutatta mindazokat a betegségeket, amelyek a nemzet testét eléktelenítették, s amelyeknek hatását ma is...
A mű az első világháború idején játszódik, s egy sok arcú, sok jellemű fiatalasszony érzelmi ingatagságáról, szerelmi válságairól, házasságának és szerelmeinek kudarcairól szól.
A regény főhőse egyetlen éjszaka alatt elkártyázza a teljes családi birtokot és vagyont, és aztán külföldön sok éves munkával építi fel újra magát. Herczeg egyik legromantikusabb regénye.
Herczeg Ferenc Pogányok című történelmi regényéről, mely az István király halála utáni zavaros időkben, a Vata-féle felkelés idején játszódik, Kornis Gyula 1941-ben ilyen emelkedett hangon ír: „Nyugat és Kelet lelkének tragikus összeütközése, az ősmagyar lélek...