A 30-as évek egyik kulcsregénye a Tanácsköztársaság idején játszódik. A kommunista forradalom az egész nemzet tragikus lesújtottságából származott és megmutatta mindazokat a betegségeket, amelyek a nemzet testét eléktelenítették, s amelyeknek hatását ma is érezzük. A mű középpontjában egy arisztokrata ifjú áll, kinek humánumával nem egyeztethető össze a forradalmi népbiztosok és bolsevik kokettek világa, kényszerű törvényszéki elnökként mégis életről és halálról kell döntenie… De van-e, marad-e lelki ereje a meneküléshez? „Megmutatja mintegy nagyítóüveg alatt az egész nép politikai, társadalmi, műveltségi, erkölcsi helyzetét, alakok, szituációk, tendenciák egész tömegét veti az író tollára: a tragikustól a bohózatosig az egész nagy skála lejátszására ad módot. Szatirikusnak, akár forradalmi, akár ellenforradalmi felfogású, példátlanul hálás anyag.” (Schöpflin Aladár, 1930)