Orosz zsoldosok Putyin szolgálatában - Marat Gabidullin

11.83 €

Szomorúan aktuális könyvet tart a kezében a kedves olvasó. A szomszédunkban zajló háborúban is fontos szerepet játszik az oroszországi Wagner-csoport, ez a 2014-ben alapított, de hivatalosan "nem létező" zsoldoshadsereg, amelyet az elmúlt nyolc évben igen sok helyen bevetettek már, Ukrajnától Szíriáig, Líbiától Közép-Afrikáig - ahogy azt a Kreml érdekei épp megkívánták.  A Wagner-csoport tagjai között vannak bűnözők, kalandvágyó fiatal férfiak, és leszerelt hivatásos katonák. Nem rokonszenves hősök vagy szerencsétlen megtévelyedettek, hanem lelketlen zsoldosok. Nem érdekli őket, hova kell menniük, kivel kell harcolniuk. Teszik, ami a dolguk, amiért a fizetésüket kapják.  A könyv szerzője és voltaképpeni főszereplője, Marat Gabidullin ennek a Wagner-csoportnak egy kiugrott zsoldosa, aki arcával vállalja, hogy mesél mindarról, amit közvetlenül tapasztalt és amit közvetetten megtudott, elsősorban a szíriai háború évei során.  Hogy miért érezte úgy, hogy "leteszi a fegyvert", arról többféleképpen is beszél a könyvben, de talán akkor jár az igazsághoz a legközelebb, amikor elmeséli, hogy a hivatalos orosz statisztikák az "elhanyagolható veszteségekről" azért lehetségesek, mert a harcok zömét a zsoldosok vívják, még ha hivatalosan nem is léteznek.

Podobné produkty

Szomorúan aktuális könyvet tart a kezében a kedves olvasó. A szomszédunkban zajló háborúban is fontos szerepet játszik az oroszországi Wagner-csoport, ez a 2014-ben alapított, de hivatalosan "nem létező" zsoldoshadsereg, amelyet az elmúlt nyolc évben igen sok...
16.87 €
"Mint gyakorló vállalatvezető Kenesei Zsófia és Kolos Krisztina Szolgáltatásmarketing és -menedzsment könyvének előző kiadását a mindennapokban üzleti kézikönyvként használom, legyen szó akár a patikakártya megújításáról, akár egy kiegészítő szolgáltatás bevezetéséről...
19.04 €
Hogyan lesz egy gyerekből városát szerető, ismerő és óvó felnőtt? Például úgy, ahogyan a kultúrAktív Egyesület gyönyörűen illusztrált kötete javasolja: megismeri a részleteket. Végigjárja az utcákat, tereket és egy játékos séta erejéig találkozik azokkal, akik...
10 €
A Kozma utca Gyűjtőfogház udvarán 1957. június 28-án két társával felakasztották Tóth Ilona ötödéves orvostanhallgatót. A budapesti fiatalokat az ÁVH-snak hitt Kollár István rakodó-munkás 1956. november 18-i, brutális meggyilkolásában találták bűnösnek. Azóta...
18.31 €
Kenneth E. Hagin a 20. század nemzetközi szinten is elismert bibliatanítója és prédikátora, akinek prófétai működése úgyszintén sokak épülésére vált. Egész életét – 2003-ban bekövetkezett haláláig – a Biblia tanulmányozásának, illetve a bibliai igazságok hirdetésének...
2.51 €
Mire elég a szerelem? Az elbűvölő kis hercegnő, mint a mesékben, meghódította a birodalom első emberének szívét, s elnyerte a trónt. A folytatás azonban nem mesébe illő. Az életvidám, bájos hercegkisasszonyból szomorú, magányos császárné lesz. A bécsi udvar...
9.67 €
Norbert Hannig saját magát mindig egyszerű frontfliegernek, "repülő közkatonának" tartotta, aki semmi különöset nem tett a II. világháborúban, csupán megannyi társához hasonlóan harcolt a hazájáért - és nem a Führerért. Szerénysége ellenére azonban háborús...
14.25 €
A látható sebek begyógyulnak, de a lelkünkön lévők talán soha. Emma, az első világháború következtében árván maradt fiatal lány képtelen egyedül megküzdeni az élet nehézségeivel. Szerencsére munkát és segítséget kap egyik ismerősétől. Egy London közeli kisváros...
18.93 €
„Kilencvenhat éves vagyok, készen állok találkozni Istenemmel, amikor magához szólít. Iszonyatos dolgokat láttam: rituális akasztásokat, vaktában lelőtt embereket, kimondhatatlan kegyetlenséget, a kannibalizmus romlottságát."Józef Lewkowicz tizenhat éves volt,...
12.04 €