Szolgálati ajándékok - E. Hagin Kenneth

2.51 €

Kenneth E. Hagin a 20. század nemzetközi szinten is elismert bibliatanítója és prédikátora, akinek prófétai működése úgyszintén sokak épülésére vált. Egész életét – 2003-ban bekövetkezett haláláig – a Biblia tanulmányozásának, illetve a bibliai igazságok hirdetésének szentelte, miután 1933-ban, 16 évesen átadta az életét a Názáreti Jézus Krisztusnak. Közel hetven éves szolgálata során számos témában írt könyveket, tanulmányokat.Ez a mű a szolgálati ajándékokra vonatkozó bibliai igazságokat foglalja össze. Olyan kérdéseket boncolgat, mint:• Mik is azok a szolgálati ajándékok?• Milyen célból adattak az egyháznak?• Hogyan lehetséges a felosztásuk?• Miként lehet megkülönböztetni őket egymástól?• Valamint hol is olvashatunk róluk pontosan a Bibliában? A könyv végére a Kedves Olvasó átfogó képet kap arról, hogy mit tanít Isten Igéje erről a rendkívül fontos témáról.Nagy örömünkre szolgál, hogy a Szolgálati ajándékok című könyvet megújított formában ismét elérhetővé tehetjük az olvasóközönség számára!

Podobné produkty

Elhagyja az anyja, átvágja a barátja, megcsalja a szerelme - a nagykorúvá serdült Áron úgy érzi, egész addigi élete csakis hazugságokra épült. Ideje tehát újat felépítenie - és tűzre a régivel! Egy világhírű pszichiáter segítségét kéri, hogy talpra álljon,...
12.39 €
A Kozma utca Gyűjtőfogház udvarán 1957. június 28-án két társával felakasztották Tóth Ilona ötödéves orvostanhallgatót. A budapesti fiatalokat az ÁVH-snak hitt Kollár István rakodó-munkás 1956. november 18-i, brutális meggyilkolásában találták bűnösnek. Azóta...
18.31 €
Mire elég a szerelem? Az elbűvölő kis hercegnő, mint a mesékben, meghódította a birodalom első emberének szívét, s elnyerte a trónt. A folytatás azonban nem mesébe illő. Az életvidám, bájos hercegkisasszonyból szomorú, magányos császárné lesz. A bécsi udvar...
9.67 €
Norbert Hannig saját magát mindig egyszerű frontfliegernek, "repülő közkatonának" tartotta, aki semmi különöset nem tett a II. világháborúban, csupán megannyi társához hasonlóan harcolt a hazájáért - és nem a Führerért. Szerénysége ellenére azonban háborús...
14.25 €
A látható sebek begyógyulnak, de a lelkünkön lévők talán soha. Emma, az első világháború következtében árván maradt fiatal lány képtelen egyedül megküzdeni az élet nehézségeivel. Szerencsére munkát és segítséget kap egyik ismerősétől. Egy London közeli kisváros...
18.93 €
„Kilencvenhat éves vagyok, készen állok találkozni Istenemmel, amikor magához szólít. Iszonyatos dolgokat láttam: rituális akasztásokat, vaktában lelőtt embereket, kimondhatatlan kegyetlenséget, a kannibalizmus romlottságát."Józef Lewkowicz tizenhat éves volt,...
12.04 €
Fredé szolgálólány Gileád Köztársaságban, ahol a nőknek tilos állást vállalni, olvasni és barátkozni. A Parancsnok és felesége házában szolgál, és az új társadalmi rendben csupán egyetlen rendeltetése van: havonta egyszer hanyatt kell feküdnie, és imádkozni,...
18.31 €
Miként lehet a magát univerzálisnak tekintő tudományt egy konkrét közösség, a magyar nemzet szolgálatába állítani? Hogyan lehet tudományosan megalapozni a nemzetépítés programját? Van-e speciálisan magyar tudomány, és ha van, hol érintkezik az egyetemes tudományossággal?...
11.97 €
Fredé hasznos asszony, a jövő letéteményese. Olyasmire képes, amire csupán a nők töredéke: gyermeket szülni. Gileád állama különös figyelmet fordít arra, hogy ő és társai megértsék, a szülés életük egyetlen célja és értelme. A vallási fundamentalista alapokon...
16.9 €