A pesti zsidónegyed gyerekeknek - Zsófia Szolga

10 €

Hogyan lesz egy gyerekből városát szerető, ismerő és óvó felnőtt? Például úgy, ahogyan a kultúrAktív Egyesület gyönyörűen illusztrált kötete javasolja: megismeri a részleteket. Végigjárja az utcákat, tereket és egy játékos séta erejéig találkozik azokkal, akik kigondolták, építették, lakják, formálják ezeket a helyeket. S közben szinte észrevehetetlenül megnő a művészet, a történelem, a kultúra iránti fogékonysága, sőt, a könyv segítségével azt is megtudja, hogy a városi életet milyen tényezők befolyásolják, az energiaforrásoktól a közlekedésen át egészen a környezetvédelemig. A pesti zsidónegyed nem csupán nemzetközi hírű idegenforgalmi attrakció, de a mai Budapest egyik legélőbb része, történetének hordozója. Ez a könyv élvezetesen tárja fel a városrész titkait, múltját és jelenét, sok-sok komolyan vehető játékos ötlettel, kreativitást igénylő feladattal. Ajánljuk gyerekeknek és pedagógusoknak, szülőknek és nagyszülőknek, mindenkinek, aki örömmel indul el képzeletbeli útra egy griff és egy oroszlán kíséretében, hogy izgalmas kincseket fedezhessen föl Budapest szívében. A Tiéd a város könyvsorozat célja, hogy a 10-12 éves gyerekek változatos, játékos feladatokon keresztül fedezhessék fel a városukat, és komplex képeket kapjanak annak történetéről, értékeiről, intézményeiről és infrastruktúrájáról. A kiadványok kiegészítik az iskolai oktatásban kevés szerephez jutó témaköröket: a helyismeretet és a helytörténetet. Emellett olyan általános, ám napjainkban elemi ismereteknek számító témaköröket dolgoznak fel, mint a városi környezet sajátosságai, a városi környezetben való tájékozódás, vagy a város mindennapi életének ismerete, a kereskedelemtől, ipartól, infrastruktúrától, intézményrendszertől a kultúráig.

Podobné produkty

Generációk nőttek fel az Ablak-zsiráf képes gyermeklexikonon. Alig van iskolai könyvtár, aminek polcain ne találnánk meg ezt a könyvet. Közben nagyot változott a világ körülöttünk. A gyerekek egyre több helyről egyre többféle információhoz jutnak, de az információk...
10 €
Amszterdam, 1942-1943. A németek a színház, a Hollandsche Schouwburg épületében gyűjtik össze a deportálás előtt álló zsidókat, a gyerekeket pedig átviszik az utca túloldalán levő zsidó bölcsődébe. Miközben az intézmény falain kívül a zsidók élete egyre fenyegetettebbé...
19.72 €
Segíts Peppának és Zsolinak, hogy egy csodálatos gyerekzsúrt szervezhessenek a barátaiknak!
4.03 €
A színező Kárpáti Zsuzsa kedves verseivel és színezhető rajzaival mutat be 32 gombafajt.A gyerekek megismerhetik belőle a legelterjedtebb, legnépszerűbb gombákat, és legfontosabb tulajdonságukat, hogy ehetők vagy mérgezők-e. Gombaország kapuja előtted is nyitva...
3.21 €
Miklya Zsolt költészete csupa kérdés és játékosság. Verseiben életre kel a begipszelt kéz, a nyakra tekert sál, és váratlanul mesébe fordul bármilyen hétköznapi helyzet. Ebben a gyerekléptékű világban bebarangolhatjuk a család, az iskola jellemző tereit, valamint...
8.93 €
Kiabálás, földön fetrengés, csapkodás, könnyek - és persze a tehetetlenség, amit ilyenkor szülőként érzünk. Mit tegyünk? Hogyan csillapítsuk le a hisztiző gyereket és saját magunkat? Ismerős helyzet és ismerős kérdések, hiszen nincs gyerekkor hiszti nélkül....
14.08 €
Vonatok, mozdonyok és minden, ami vasút! Ebben a foglalkoztatóban csupa vonatos feladatot találsz: színezők, útvesztők és különbségkeresők, ezek mellett pedig sok-sok matrica és ide-oda futó sínpár vár rád. Ezt a foglalkoztatót 5 éves kortól ajánljuk, de tapasztalataink...
2.9 €
A kötetben a gyermekeket érintő leggyakrabban előforduló egészségügyi problémákra kínál a szerző természetes gyógymódokat. A könyvben szereplő módszerek, gyógymódok alkalmazása egyszerű és hatásos. Ez a könyv nem egy lexikon, ami tényeket közöl, hanem egy gyakorlati...
18.56 €