Nagymamám magyaráz - Adrienn Csepelyi

18.28 €

Csepelyi Adrienn új kötete úgy működik, mint egy időkapszula: maroknyi, de több generációnyi örömet, fájdalmat, terhet és könnyűséget mutat meg a múltunkból. Az élet minden súlyát és tarkaságát. Nagyanyáink mondatai szívünkbe vannak hímezve. Néha fájnak, mint a tűszúrás, néha olyan mélységeket nyitnak meg bennünk, amelyeket addig fel sem fedeztünk, néha pedig úgy tudnak megnevettetni, mint semmi más. Egy biztos: mindenképpen megtanítanak az élet hétköznapi dobbanásaira, rezdüléseire. Csepelyi Adrienn új kötete úgy működik, mint egy időkapszula: maroknyi, de több generációnyi örömet, fájdalmat, terhet és könnyűséget mutat meg a múltunkból. Az élet minden súlyát és tarkaságát. A nyelvjárásgyűjtéssel, hangfelvételek alapján készült szövegeket olvasva szinte halljuk a szatmári idősek hangsúlyát, mikor nevetik el magukat, és mikor bicsaklik meg a hangjuk érzelmeik hatására. Ez a kötet abban segíthet, hogy tanuljuk meg saját gyökereinket (lelki tájszólásunkat) ne szégyennel nézni, hanem megszeretni és visszanyúlni hozzájuk, illetve, hogy megértsük az idősebb generációk traumáit, örömeit, és azt, hogy miért különbözünk ennyire - s közben miért csinálunk mégis olyan sok mindent ugyanúgy, mint ők. ,,Akárhova nézek a gyerekkoromban, nagymamák magyaráznak. Tényleges és fogadott, véletlenszerűen lett nagymamáim, akik nélkül fogalmam se lenne arról, hogy a háromszínű macska mindig nőstény (és tükörbe kell nézetni, hogy el ne menjen a háztól), hogy cukorral lehet a legjobban keményíteni a horgolt karácsonyfadíszeket, vagy hogy ki kinek a kicsodája a faluban. Továbbá én kinek a kicsodája vagyok a saját családomban. Vagy úgy egyáltalán: ki vagyok." Csepelyi Adrienn

Podobné produkty

A szerző természetjárásai során hatalmas ismeretanyagot gyűjtött össze, autodidakta vadászból nemzetközi hírű szakértővé és nagy tekintélyű tudóssá vált. Klasszikus vadászíróink egyik legjelesebbjeként részletes vadásznaplót és több könyvet írt, melyek fordulatokban...
5.69 €
Csepelyi Adrienn novelláskötetében az otthon néha egy gyerekkori emlék, egy étel közös felemlegetése, egy régi tárgy tapintása vagy egy jóindulatú szomszéd gesztusa. Máskor fájdalom vagy éppen tragikum. Mert a szülőföldet, bárhová sodorjon is bennünket az élet,...
15.46 €
Kicsimackó és Málnamaci egy egész hetet a nagymamáéknál töltenek. Minden nagyon más, mint otthon, és este hiányzik Mackómama. De nagymamával és nagyapával annyi érdekes dolgot lehet csinálni: horgászni, borsót pucolni, "Ki nevet a végén?"-t játszani, és végtelenül...
11.24 €
Csiky Gergely A nagymama című alkotása finom humorban, fordulatokban és érzelemben gazdag mű, mely már az első bemutatóján nagy sikert aratott. A fiatalember, aki franciatanárnak jelentkezik a leánynevelő intézetbe, szerény viselkedésével és helyes pedagógiai...
2.79 €
Jerkó alig várja, hogy elkezdődjön az őszi szünet, hiszen ő és a kutyája, Fufi végig Lapun lesznek a nagyszüleiknél! Nagymamóval és rozsdabarna üvegcséjével pedig a leghétköznapibb feladatok is varázslatos kalanddá változnak. Kíváncsi vagy, mi köze egy fonott...
14.06 €
Könyvünk a patkós-teszéri Zámory családról szól, melyet II. Mátyás helyezett a nemesi rendbe. Az 1613-ban kezdődött és azóta is tartó történet ezernyi szálon...
5.32 €
Milyen állatgyerekek vannak az erdőben? Együtt élnek a szüleikkel meg a testvéreikkel? Vagy idegen családokban nőnek fel, mint a kakukkfiókák? Derítsd ki Peter Wohllebennel, hogyan nőnek fel az állatkölykök – a farkastól a lepkéig! KEZDŐ OLVASÓKNAK - Nagy méretű...
7.61 €
„Cseperke ?vagyok, és egy alagsorban élek az apukámmal. Az anyukám nemrég elköltözött, a nagymama azt mondta, hogy a másvilágra. Az anyukám lehet, hogy elment a másvilágra, de engem gyakran meglátogat. Volt már nálam éjjel is, amikor rosszat álmodtam és sírtam.”...
11.88 €
Érdekes játékok és feladatok iskola előtt álló gyerekek számára, a koncentrációs készség és megfigyelőképesség fejlesztésére, az alábbi témákon keresztül: színek és formák, felismerés és egymáshoz rendelés, kiegészítendő feladatok, térbeli tájékozódás.
3.22 €