A nagymama - Gergely Csiky

2.79 €

Csiky Gergely A nagymama című alkotása finom humorban, fordulatokban és érzelemben gazdag mű, mely már az első bemutatóján nagy sikert aratott. A fiatalember, aki franciatanárnak jelentkezik a leánynevelő intézetbe, szerény viselkedésével és helyes pedagógiai elveivel elnyeri az intézet nevelőinek bizalmát. Csak Tódorka Szilárd tanár úr tudja, hogy ez a fiatalember... "báránybőrbe bújt farkas", s nem más, mint az ifjú Szerémi gróf, aki az egyik növendék, Márta kisasszony miatt vállalkozott erre a kalandra. Tódorka Szilárd, a régi nevelője ajánlotta be az intézetbe, mert nem tud semmit megtagadni volt tanítványától. Most azonban elhatározza, hogy mindent bevall Szerémi grófnénak, a fiatalember nagymamájának. A Nagymama meglátogatja az intézetet, hogy megismerhesse az új "franciatanárt". Négyszemközt kivallatja unokáját, hogy ki miatt "tanárkodik" itt. A Nagymama segíteni akarja a szerelmeseket, mert visszagondol saját szomorú történetére. Őt elválasztották szerelmesétől és boldogtalan volt egész életében. De vajon sikerül-e a Nagymamának, hogy a fiatalok egymáséi legyenek, ki tudja-e bogozni a múltbéli igen összekuszált családi bonyodalmakat, ki-kire talál rá, s kivel lesz boldog: erről mesél a darab.

Podobné produkty

"Kajdi Csaba János, az ismert modellügynök és rajongott influenszer, Annamária és György második fiúgyermeke 1974. augusztus 31-én született Budapest IX. kerületében... Na, ez nem egy ilyen életrajzi könyv lesz. Nem a nagy múltidézős, visszaemlékezős nagy monológok...
14.09 €
1913, Nagykanizsa. A különc és álmodozó Dalma nem találja helyét a Gutmann családban, mióta ikerhúga évekkel azelőtt odaveszett egy tragikus balesetben. Irigységgel vegyes megvetéssel figyeli, ahogy búgó hangú nővére játszadozik a vagyonos kérőkkel. Miután...
16.9 €
Bohózat három felvonásban - Csiky Gergely Kaviárja igazi bohózat, amelynek fő erénye — és az előadás ezt hűen tükrözi —, hogy kellemesen szórakoztat, ugyanakkor finom, tapintatos humorral állítja pellengérre az emberi hibákat, a társadalmi visszásságokat. Egymást...
2.79 €
Nemzeti történelmünk dicsőséges helyszíne az egri vár, amelynek 1552-es ostroma során kétezer hazaszerető ember győzedelmeskedett kétszázezer könyörtelen idegen támadó felett. Hiába a múló idő, Bornemissza Gergőék legendája minduntalan bűvkörébe vonja az épp...
4.79 €
„Az öreg Atlasz Samu addig törte a fejét, addig tanácskozott a feleségével, hogy micsoda meglepetést szerezzenek Sándor fioknak nevenapjára, míg végre Sándor úrfi maga szerzett nekik meglepetést, még pedig olyant, hogy majd a falnak szaladtak tőle.”
2.79 €
Tragédia árom felvonásban. Csiky legkomorabb tragédiájában, A vasemberben azt is bemutatja, hogy ha egy öntudatos polgár szembe akar fordulni a nemesi erőkkel, a mi körülményeink között belebukik. Csiky tehát tisztábban látott irodalmunkban, mint a kiegyezéstől...
2.79 €
Csíksomlyói Csiky Gergely (Pankota, 1842. december 8. - Budapest, 1891. november 19.) magyar drámaíró, műfordító, a Kisfaludy Társaság másodtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Nevét viseli a kaposvári Csiky Gergely Színház, a temesvári Csiky...
11.24 €
Csepelyi Adrienn új kötete úgy működik, mint egy időkapszula: maroknyi, de több generációnyi örömet, fájdalmat, terhet és könnyűséget mutat meg a múltunkból. Az élet minden súlyát és tarkaságát. Nagyanyáink mondatai szívünkbe vannak hímezve. Néha fájnak, mint...
18.28 €