Magyarország világörökségei - Andrea Illés

24.16 €

Csupa lenyűgöző táj, történelmi város, érintetlen természeti csoda! Építészeti remekművek, a népi emlékezetet továbbhagyományozó falvak, a természet és az ember idilli együttélését jelképező vidékek. Mindez a világörökség! S az, hogy világörökség, ma már cím és rang, mely azt üzeni, hogy a világ különböző szegleteinek közös kincsei megőrződnek a következő nemzedéknek is. Legyünk bár Franciaországban, Jordániában vagy Magyarországon, mindenhol különlegesek, megbecsültek és turistacsalogatók az UNESCO világörökségi listáján szereplő helyszínek. Mi is büszkén lehetünk, hiszen Magyarországon nyolc világörökségi védelem alatt álló helyszín is található, a várományosi listánkon pedig még ennél is több szerepel. És ha kicsit túl tekintünk az országhatáron, még bőven találunk olyan helyszíneket, melyek ezer szállal kötődnek a magyar múlthoz. Könyvünk érdekessége, hogy nemcsak Magyarország világörökségi helyszíneit, hanem a jelenleg még "csak" várományosi listán szereplő jelölteket és a határon túli, de magyar vonatkozású Kárpát-medencei helyszíneket is bemutatja -s teszi mindezt színesen, mesélősen, kalandosan. Fontos, hogy gazdagodjunk, tudjunk meg minél többet Magyarország csodáiról, s ha tehetjük, engedjünk a csábításnak, és látogassunk is el a helyszínekre.

Podobné produkty

Világörökség. Ez a szó 1987-ben került a köztudatba Magyarországon, amikor a két első helyszín, a budai vár és a Duna-part látképe, valamint a hollókői Ófalu népi lakóházai, a fatornyos templom és a középkori erődítmény romjával együtt felkerült az UNESCO listájára....
19.35 €
Az első világháború sokszor jelenik meg sorsfordulóként a hazai és nemzetközi történeti elemzésekben, ugyanakkor csak kevés olyan kísérletről tudunk, mely a háború következményeit szisztematikusan veszi számba. Ez volt a célja a 2014 októberében az Országház...
14.21 €
A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő,...
2.79 €
Mikor kezdődött a második világháború? Öngyűlölő zsidó volt Hitler? Meg lehetett tagadni a katonáskodást? Miért üzent hadat Magyarország az Egyesült Államoknak? Hogyan üzent a front? Volt etnikai tisztogatás Észak-Erdélyben? Hol vadászott medvére Horthy a háború...
8.45 €
Rapali Vivien Regina a 20. századi magyar műszaki értelmiség és elitképzés történetének kutatója. Első önálló könyve kézbe vehető eredménye annak az izgalmas kutatói folyamatnak, amely az egyre komplexebbé váló történeti alapkutatását követi végig lépésről...
12.68 €
Széchenyi István felfogásában csak az a jó hazafi, aki a honnak "lehetőt" kíván. A változások sűrű évtizedeiben önamgában a lehetőt meghatározni is nehéz. Nem csak azért, mert ami volt tegnap még, holnapra már kacat, vagy úttalan út. Elveszett évtized, kimaradt...
14.25 €
A történelmi regényben a szétszaggatott ország belső viszályai és szabadságküzdelmei jelennek meg.
2.82 €
?Azraële remegett, midon Hasszán azt mondta: »Megöletem ez asszonyt még ma!« A vezér lelkét kísérto rém ijesztgette, meg kellett ot e ,rémtol szabadítani, hogy e gondolatot elfelejtse. Azraële sajátszeru játékot gondolt ki a gyámoltalanná lett férfi számára....
1.07 €
A népszerű, magyar származású amerikai újságírónő új könyve annnak a kilenc magyar emigránsnak az élettörténetét dolgozza fel, akik a nácizmus elől külföldre menekültek, s akik új hazájukban a maguk területén, a tudományban vagy a művészetben világhíresek lettek,...
7.01 €