Az I. világháború következményei Magyarországon - Béla Tomka

14.21 €

Az első világháború sokszor jelenik meg sorsfordulóként a hazai és nemzetközi történeti elemzésekben, ugyanakkor csak kevés olyan kísérletről tudunk, mely a háború következményeit szisztematikusan veszi számba. Ez volt a célja a 2014 októberében az Országház felsőházi termében tartott konferenciának, melynek bővített anyagát e kötet tartalmazza. A tanulmányok szerzői: Romsics Ignác, Tomka Béla, John Lukacs, Pollmann Ferenc, Gyurgyák János, Erős Ferenc, Takáts József, Pogány Ágnes, Bödők Gergely, Csejtei Dezső, Erős Ferenc, Szűcs György, Bódy Zsombor, Szarka László, Gyáni Gábor.

Podobné produkty

2034. március 12-én Sarah Hunt, az amerikai haditengerészet hadihajó-kötelékének parancsnoka a USS John Paul John romboló kapitányi hídján áll, és egy rutin jellegű járőrözést vezet a Dél-kínai-tengeren, amikor a hajója felfedez egy láthatóan bajba került,...
15.46 €
A nagy Trianon album háromszáz fotóval, száz dokumentummal és negyven térképpel. Gróf Apponyi Albert és munkatársai, a Magyar Külügyi Társaság tagjai száz évvel ezelőtt elhatározták, hogy kiadványt állítanak össze Trianon kapcsán. Apponyi 1928-ban: A Magyar...
33.77 €
A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő,...
2.79 €
Mikor kezdődött a második világháború? Öngyűlölő zsidó volt Hitler? Meg lehetett tagadni a katonáskodást? Miért üzent hadat Magyarország az Egyesült Államoknak? Hogyan üzent a front? Volt etnikai tisztogatás Észak-Erdélyben? Hol vadászott medvére Horthy a háború...
8.45 €
Rapali Vivien Regina a 20. századi magyar műszaki értelmiség és elitképzés történetének kutatója. Első önálló könyve kézbe vehető eredménye annak az izgalmas kutatói folyamatnak, amely az egyre komplexebbé váló történeti alapkutatását követi végig lépésről...
12.68 €
A kötetben közölt írások és képek egy nagyrészt elfelejtett polgári réteg életformáját és gondolatait mutatják be abban a történelmi pillanatban, amikor világuk visszavonhatatlanul múlttá lett. A harctéri emlékezés és a levelek írói azt a sokoldalú érdeklődést,...
14.25 €
Kósa Henriket, a moszkvai Magyar nagykövetség második emberét holtan találják Kutuzov sugárúti lakásában. Tizenhat késszúrással ölték meg, és a nyomozás heteken át semmi mást nem tud kideríteni, mint azt, hogy a fiatal, jóképű és facér magyar diplomata tucatszámra...
7.01 €
Mintha maga a valóság is instabillá vált volna az elmúlt években – ennek az éppen csak sejthető állapotnak az utórezgéseit tapasztalhatjuk meg Farkas Balázs új novelláskötetében. A történetek szereplői hátborzongató jelekkel, megmagyarázhatatlan eseményekkel...
5.07 €
30 gyémántkô - ennyit fizet a háborúból visszatért katona, annak érdekében, hogy szeretett felegeségét visszakapja. Azonban tetteit megfontolva, váratlan döntést hoz.
4.37 €