Igazságot Magyarországnak! - A trianoni békeszerződés következményeinek ismertetése és bírálata - Albert Apponyi Gróf,Kolektív autorov

33.77 €

A nagy Trianon album háromszáz fotóval, száz dokumentummal és negyven térképpel. Gróf Apponyi Albert és munkatársai, a Magyar Külügyi Társaság tagjai száz évvel ezelőtt elhatározták, hogy kiadványt állítanak össze Trianon kapcsán. Apponyi 1928-ban: A Magyar Külügyi Társaság, tapasztalva egyrészről azt a meleg érdeklődést, amely irányadó külföldi körökben jelenleg fokozottan fordul Magyarország felé, s amely a trianoni szerződés által ránk mért igazságtalanság revízióját sürgeti, másrészt pedig eleget óhajtva tenni annak az általános kívánságnak, hogy a művelt világ Trianon tarthatatlanságáról tárgyilagos és szakszerű felvilágosítást kapjon: vezetőségének több oly tagját, akik az idevágó egyes kérdésekkel már évek óta behatóan foglalkoznak, sőt azoknak bel-és külföldön, az élő szó és a nyomtatott betű erejével huzamosabb idő óta harcos katonái is, ennek a nagy problémának önálló, de mégis szerves egészbe olvadó tanulmányokban leendő megírására kérte fel. Mivel azonban nemcsak a külföldi érdeklődő közönség felvilágosítása szükséges, hanem itthon is érezzük egy, a trianoni kérdés sokoldalú anyagára vonatkozó s a művelt közönség igényeihez mért, rendszeresen feldolgozott tájékoztatás sürgősségét: ez a kettős szempont érlelte meg ennek a műnek a közzétételét, mely azonos szöveggel, de külön magyar és külön angol kiadásban jelenik meg avégből, hogy hirdesse a mi igazunkat széles e világon.Adja a Gondviselés, hogy ezek a munkálatok eredményesen szolgálják a nagyvilág felvilágosításának és a magyar igazság diadalának az eszméjét.A kötet szerzői és írásaik: Gróf Apponyi Albert, a Magyar Külügyi Társaság elnöke:Magyarországnak és a rovására megnagyobbodott államoknak történelmi hivatása Horváth Jenő, a Magyar Külügyi Társaság igazgatója:A trianoni szerződés diplomáciai története Lukács György, a Magyar Külügyi Társaság alelnöke:A trianoni szerződés igazságtalanságai Eöttevényi Olivér, a Magyar Külügyi Társaság ügyvezető alelnöke:A trianoni szerződés kulturális következményei Földes Béla, a Magyar Külügyi Társaság elnöki tanácstagja és szakosztályi elnöke:A trianoni békeparancs hatása a magyar közgazdaságra Báró Wlassics Gyula, a Magyar Külügyi Társaság társelnöke:A trianoni szerződés jogi orvoslása a nemzetek szövetsége és döntőbíróság útján Berzeviczy Albert, a Magyar Külügyi Társaság elnökhelyettese:A trianoni szerződés földrajzi megvilágításban Nagy Emil, a Magyar Külügyi Társaság alelnöke:Az út az orvoslás felé

Podobné produkty

A trianoni békének nevezett, ránk erőszakolt okirat előreláthatólag a közel jövőben életbe lép, s így a becikkelyező törvény minden valószínűség szerint nemsokára ki fog hirdettetni. Bármily erős is a hitünk, hogy a békeszerződés tarthatatlanságát ellenfeleink...
12.87 €
Az I. világháborút lezáró 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország elveszítette területének 67 és lakosságának 58 százalékát. Ha a Magyar Királyságon belül területi és politikai autonómiát élvező Horvátországot is beszámítjuk, akkor a területi...
7.3 €
Az I. világháborút lezáró 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország elveszítette területének 67 és lakosságának 58 százalékát. Ha a Magyar Királyságon belül területi és politikai autonómiát élvező Horvátországot is beszámítjuk, akkor a területi...
12.9 €
agyarország többi szomszédjához hasonlóan a Szerb Királyság, illetve a háború végén megalakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság is benyújtotta követeléseit a párizsi békekonferencián a legyőzött országokkal szemben. A legfontosabb délszláv követelések Magyarországhoz...
10.32 €
Magyarország a világégésekből a vesztes oldalon került ki, így önkéntelenül adódik a magyar békeszerződések összehasonlítása, a hasonlóságok és különbözőségek egybevetése. A legyőzött Magyarországgal egyik esetben sem tárgyalták meg a békefeltételeket, a győztes...
13.89 €
Sokat beszélünk a keresztény szeretetről, egységről, de látható-e életünkben, közösségeinkben? Átnyúlik-e felekezetek, csoportok, irányzatok határain? Francis Schaeffer szembesít a fájó igazsággal: mennyire lejárattuk Jézus Krisztust és keresztény hitünk valóságát...
3.38 €
Művészien illusztrált Ismeretterjesztő könyv bemutatja 10, Európában honos madárfajról a gyöngybagolytól a tengelicen át a szarkáig, kipattintható és díszként felfüggeszthető madarakat. Készítsd el a saját madaraidat, és ismerd meg őket! Pattintsd ki a darabokat,...
17.72 €
A. E. Waite könyve és Pamela Colman Smith kártyája ma is a legnépszerűbb Tarot értelmezések és kártyák közé tartozik. Rendkívüli népszerűsége közel száz éve töretlen és folyamatosan megújul. Mély ezoterizmusa, gazdag szimbolizmusa és éleslátása újra és újra...
6.48 €
1942 márciusában a huszonöt éves óvónőt, Magda Hellingert és közel ezer másik fiatal nőt az első zsidók között deportálták az auschwitzi koncentrációs táborba. Az SS egyes kiválasztott foglyokat bízott meg a blokkok vezetésével, a mindennapi feladatok megszervezésével...
14.08 €