Szerb iratok a trianoni békeszerződésről - Dokumentumok - Árpád Hornyák

10.32 €

agyarország többi szomszédjához hasonlóan a Szerb Királyság, illetve a háború végén megalakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság is benyújtotta követeléseit a párizsi békekonferencián a legyőzött országokkal szemben. A legfontosabb délszláv követelések Magyarországhoz kapcsolódóan elsősorban a területekre vonatkoztak, ám ezen túlmenően is megfogalmaztak fontos igényeket, amelyekkel további gazdasági, pénzügyi és politikai előnyökre kívántak szert tenni, illetve igyekeztek minél nagyobb mértékű háborús kártérítést kicsikarni. A kötet célja, hogy a történész szakma mellett a kérdés iránt érdeklődő szélesebb közönség számára is betekintést nyújtson a délszláv békedelegáció Magyarországgal kapcsolatos párizsi tevékenységébe. Annak érdekében, hogy az olvasó minél teljesebb képet kapjon a trianoni békeszerződés kidolgozásának délszláv vonatkozásairól, a kötetben a területi követelések mellett a gazdasági, kulturális, pénzügyi és kisebbségi kérdéseket tárgyaló iratok is helyet kaptak. E dokumentumok többsége levéltári forrás, amelyek magyar nyelven most jelennek meg először, így bátran állítható, hogy jelentősen bővítik meglévő ismereteinket a délszláv állam Magyarország-politikájáról a párizsi békekonferencián 1919-1920-ban

Podobné produkty

A trianoni békének nevezett, ránk erőszakolt okirat előreláthatólag a közel jövőben életbe lép, s így a becikkelyező törvény minden valószínűség szerint nemsokára ki fog hirdettetni. Bármily erős is a hitünk, hogy a békeszerződés tarthatatlanságát ellenfeleink...
12.87 €
Az I. világháborút lezáró 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország elveszítette területének 67 és lakosságának 58 százalékát. Ha a Magyar Királyságon belül területi és politikai autonómiát élvező Horvátországot is beszámítjuk, akkor a területi...
7.3 €
Az I. világháborút lezáró 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország elveszítette területének 67 és lakosságának 58 százalékát. Ha a Magyar Királyságon belül területi és politikai autonómiát élvező Horvátországot is beszámítjuk, akkor a területi...
12.9 €
Magyarország a világégésekből a vesztes oldalon került ki, így önkéntelenül adódik a magyar békeszerződések összehasonlítása, a hasonlóságok és különbözőségek egybevetése. A legyőzött Magyarországgal egyik esetben sem tárgyalták meg a békefeltételeket, a győztes...
13.89 €
A nagy Trianon album háromszáz fotóval, száz dokumentummal és negyven térképpel. Gróf Apponyi Albert és munkatársai, a Magyar Külügyi Társaság tagjai száz évvel ezelőtt elhatározták, hogy kiadványt állítanak össze Trianon kapcsán. Apponyi 1928-ban: A Magyar...
33.77 €
Dokumentární divadlo zažívá ve 21. století období velké popularity a rozvoje. Větví se a prolíná do jiných, tradičních i novátorských divadelních forem. Jeho popularita značně vzrostla asi hlavně proto, že člověk je v obří míře a ze všech stran ( v umění, v...
18.9 €
A 100 magyar dokumentumfilm (1936-2013) sem tudományos, sem népszerűsítő értelemben nem dokumentumfilm-történet, és toplistát sem szándékozik kijelölni. A tizenhárom tematikus csoportba gyűjtött száz alkotás a Magyar Művészeti Akadémia filmklubjának programja...
15.77 €
Publikace přináší soubor esejí, které reflektují autorský rukopis, žánry, módy, filmový jazyk a jeho vývoj na příkladech vybraných filmů o umění českých dokumentaristů. Analýzy formálně inspirativních a obsahově kvalitních děl nejen odhalují autorskou osobitost...
28.65 €
Klíčová kniha teorie dokumentárního filmu. Je sestavena na základě odpovědí na osm otázek, například – jak se dokumentární filmy liší od ostatních druhů filmu a jaké žánry dokumentu známe. Definuje základní pojmy a zároveň zavádí jednoznačné kategorie, které...
22.76 €