Széchenyi István felfogásában csak az a jó hazafi, aki a honnak "lehetőt" kíván. A változások sűrű évtizedeiben önamgában a lehetőt meghatározni is nehéz. Nem csak azért, mert ami volt tegnap még, holnapra már kacat, vagy úttalan út. Elveszett évtized, kimaradt nemzedék, szétszakadt haza, bizonytalan remény, vagy épp az ellenkezője: kiindulópont, esély az újulásra. Honnan indultunk és hová tartunk? Az elmúlt évtizedek feszítő talányaiban és a hétköznapok tapasztalataiban sokféle válasz rejlik. Mi változunk-e, vagy a világ változik-e gyorsabban körülöttünk? Látjuk-e ennek tengelyét és iránytangenseit? Mert nem csak az a kérdés: van-e lehető, hanem sokkal inkább az: van-e lehetőség is? Tudjuk-e elviselni hiányát, vagy tudunk-e élni tartományában, gyarapítva őrizzük-e azt, ami a miénk? Ideje van már az összegzésnek és a kortörténetek összevetésének is. Ez a dialógus-kötet szinte jelképesen is, három nemzedék gondolatköreinek eszenciáját és három lehetségesnek vélt válaszirányát igyekszik felmutatni. A pragmatikus, a technokrata és az erős nemzeti irányultság mögött azonban egyaránt magasrendű tudás áll. Sőt, viták hevében is: Szív és Ész. Kötetünk közel egyesztendős beszélgetéssorozat termése. Őszinte beszéd mindarról, ami történt, vélemény a jelenről, a lehetséges utakról. Szakembereknek is forrásértékű olvasmány.