Közelről s távolból - István Kemény

2.79 €

"Az e kötetben közlésre kerülő írások kis hányadát képezik annak, amit Párizsban magyar témákról írtam. Szűk válogatásuknál leginkább az a szempont vezetett, hogy mi lehet még ma is érdekes az olvasónak.A megjelenési helyek közül az Irodalmi Újság és a Magyar Füzetek szerepel legtöbbször. Keletkezés szerint azonban a szövegek többségét úgy írtam, hogy a magam számára akartam tisztázni valamit.Az így papírra vetett sorokat azután valamilyen adódó alkalommal felhasználtam és közöltem. Igen gyakran egy Szabad Európa-adásban, majd egy cikkben, amelyet Méray Tibornak küldtem el. Máskor a már megírt sorokból az Irodalmi Újságnak vagy más folyóiratnak szerkesztettem cikket."

Podobné produkty

Lehet-e két gyereket ugyanúgy szeretni? Mit tehetünk, ha felnőtt gyermekünk évek óta nem áll szóba velünk? Hogyan kezeljük a képernyőidőt? Mit kezdhetünk nagyszülőként a szülők elvárásaival? Ki lehet-e szabadulni lelki örökségeink szorításából? A hétköznapi...
12.93 €
Ez az album a 2008-ban megjelent Tér és idő című kötet folytatásának tekinthető. A háború után felnövő új nemzedék mesterei az előző kötetben bemutatott művészek voltak. Így az 50-es, 60-as években tervezett bútorok még sokban hasonlítottak a ma már klasszikusnak...
38.08 €
Győrffy Ákos legújabb verseiben mintha még mélyebbre, még messzebbre ereszkedne: még közelebbről pillant rá az élet legnagyobb kérdésére: a távolodásra, a halálra. Az életközép, a meredeken haladás költészete ez: a költő egyszerre a fiú, aki elveszíti apját,...
3.94 €
Talán ilyen szelíd és töprengő ember lett volna Szindbád, ha érett férfikorba ér. Ilyen, mint ennek a szinte regénnyé összeálló novellaciklusnak a hőse, Toszka. Aki csak figyel, él, szeret, próbál egyenes és tisztességes lenni, hagyja, hogy megtörténjenek a...
6.48 €
Varga Zsigmond (Marosdécse, 1886. február 5. - Debrecen, 1956. április 18.) teológus, szumirológus, bölcsészprofesszor. Dr. Varga Zsigmond sokoldalú tudós volt. Nem csak mint teológus, de a magyar nyelvrokonság és népünk eredete is foglalkoztatta. Így a kötetben...
13.38 €
A tizenhét éves Caymen Meyers úgy tanulmányozza a gazdag embereket, akár egy tudományos kísérletben, és sok évi megfigyelés után biztos benne, hogy csak egy dologra jók: pénzt költeni olyan felesleges holmikra, mint az anyukája boltjában árult porcelánbabák....
5.61 €
Megtörténhet, hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől,...
10.93 €
Hallie-nek sokat kellett várnia, mire rátalált a boldogság, nem csoda hát, hogy mindent megtesz azért, hogy visszakapja.A rendőrséggel együttműködve leszáll az alvilágba a kedvese után. Amikor a szálak váratlanul összekuszálódnak, Hallie privát nyomozásba kezd....
4.2 €
Egy ?nyomozó elköltözik, egy fiú megnémul, rábukkannak egy ügynök holttestére, egy bűnöző nagycsaládra vágyik. És mit tesz Hallie? Élete legveszélyesebb kalandjába kezd.„Kisiklottam a tragacsból, erősen bevágtam az ajtaját. Alig tűntek el a következő kanyar-ban,...
2.68 €