Horka - Tibor Fonyódi

9.27 €

A hang nem a hegyek felől érkezett, nem hó- vagy kőlavina hangja hallatszott, hanem a világmindenség dübörgött, mintha a Föld végromlására szövetkezett istenek átokszava hallatszana. Ugyanekkor egy iszonyú erő megragadta a Kaukázust, megemelte és megrázta, mintha csak egy gyerek rázogatná a kezében tartott homokkal teli fatányért. A mozgásnak nem volt határozott iránya, egyszerűen apokaliptikus rángatózásba kezdett a föld… A halál ösvényére taszított világ dübörögve tiltakozott az eltöröltetés ellen, folyóból kikecmergő kutyaként rázta meg magát, de bundájából nem vizet csapott, hanem elpattanó köteleket, recsegve dőlő totemoszlopokat, két lábra ágaskodó, fájdalmasan nyerítő lovakat, emberi sikolyokat és jajszót… A sátor oldala beszakadt. Az istenfába kapaszkodó Farkas egy haldokló Székesfalva látványával szembesült: mintha Égiúr a legmagasabb egekig szaltóztatná a világot, hogy onnan bucskáztatva bocsássa vissza a földre; istenének roppant hatalmát a maga kárán tanulta a büszke ember, és a remegő Föld fogantatásának pillanatától megbabonázott Farkas ebben a szent pillanatban értette meg, hogy ő és sorstársainak élete csupán egy szalmaszál sorsa a viharban… Égiúr tengerré tette a földet és felkorbácsolta a hullámait. Jurták, emberek és állatok tűntek el ebben a földzáporos áradásban. A földtenger megnyílt, meghasadt, magába nyelte áldozatait, de tehetetlen módon ismét magasra emelve szörnyűséges hullámtaraját, újabb életeket rabolt, és szüntelen bömbölést hallatva követelte további jussát… Fonyódi Tibor Horka című regénye a Torda-trilógia háttérvilágát képező Horka-sorozat legújabb kötete. A szerző a vadregényes Kaukázusba kalauzolja olvasóit, a történet a Kr. u. VI. század elején játszódik, alig két emberöltővel Atilla nagykirály és a Hun Birodalom bukása után.

Podobné produkty

A Fekete Horka-sorozatot útjára indító A háború művészete azokban a vészterhes időkben játszódik, amikor Atilla halála után összeomlott a Hun Birodalom, és keleten egy új, hódításra született nép csillaga emelkedett az égre: az avaroké. Közel ötven évvel a...
12.25 €
A Hadúr kardját megszerző Levente apja kiszabadítására indul és megdöbbentő felismerésre jut: Farkas nincs fogságban, sőt a legnagyobb tiszteletnek örvend a táltosok részéről. A férfi nem véletlenül választotta az önkéntes száműzetést, és mindehhez nagyon sok...
11.26 €
Róma alapításának 1127. évében az egykori világbirodalom két részre szakadva próbálja útját állni a határait ostromló barbár népeknek....
9.27 €
A IX. század utolsó évtizedében járunk. Egy sebesült szarvas vérnyomát követő vadász három titokzatos regössel találkozik, akik arra kérik, hogy hallgassa meg a történeteiket....
9.27 €
Évszázadokkal ?később, mikor Kubád sahnak, Anusirvan perzsa király atyjának meggyűlt a baja a Kaukázustól északra lakó kazár kagánnal – mindkét fél határvárosok...
9.27 €
Ezt a füzetet a harmadik osztályos tananyagból állítottuk össze, fokozatosan vezetve be a gyerekeket a mértékegységek, átváltások bonyolultnak tűnő világába, de a füzet használatával, hamar belejönnek. Kiváló a tanagyag kiegészítéséhez, valamint elmélyítéséhez.
4.22 €
A füzetben lévő előírt minták célja, hogy a gyerekek gyakorolják a vonalelemek és a számok írását, ezen keresztül fejlődjön íráskészségük. A kiadvány a hozzáadás/összeadás, elvétel/kivonás értelmezésére, gyakoroltatására is szolgál. A füzetben található feladatok...
2.81 €
Hiszel magadban? Petra a pénztelen, vidéki lány elit gimnáziumba kerül, ahol mindenki gazdag és menő, így aztán hazudik, hogy ne lógjon ki, hiába figyelmezteti Dávid. Petrát a lányok befogadják, barátokat szerez, egy fiú is tetszik neki, de kiderül az igazság....
9.63 €
Monografická publikácia významného slovenského dizajnéra, ktorá približuje jeho dlhoročnú prácu s materiálom na pozadí autorských konceptov. Okrem pregnantného vizuálneho archívu prác v kompilácii Richarda Kittu obsahuje kniha odborné texty viacerých teoretikov...
40 €