Hideg polgárháború - Pál Hatos

16.9 €

A Tanácsköztársaság megbukott, Kun Béla elmenekült, Tolnában már Prónay Pál katonái akasztottak kegyetlen élvezettel bűnöst és ártatlant egyaránt. "Zsidó szadizmusra fehérbosszú" - írta le elkeseredetten Jászi Oszkár 1919 forró augusztusában a fehérterrortól izzó magyar helyzetet. Nyers, indulatos szavak. "Háborúban vagyunk, sőt amiben vagyunk, az rosszabb, mint a háború" - indokolta Horthy Miklós egy másik bizalmas embere, Kozma Miklós huszárszázados a fehérterror elkerülhetetlenségét. A magyar történelem egyik mélypontjához érkezett. Az ország nagy része román, szerb, cseh megszállás alatt állt, a vörös rongyait levetett Budapest szinte éhezett, s az elkövetkező hónapokban hetenként változott, hogy milyen kormánya van az országnak. Ám a kommün napjaiban alámerült fővárosi félvilág hamar újjászületett, a budapesti orfeumokban újra szólt az édes muzsika és folyt a pezsgő, a szabad szerelmeiről hírhedtté lett Becker Baby vetkezett, egy snájdig fiatal miniszteri titkár - a budapesti pszichoanalitikus kör tagja -, Jellinek Morton pedig milliókat sikkasztott. És aztán jött Trianon, gyászpompa és harangzúgás, nagy fogadkozások: "Nem, nem soha". 1920 nyarán megszületett a jelszó is: "Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország." Az 1920-június 4-én aláírt békeszerződés megfosztotta Magyarországot területei kétharmadától, a magyarság egyharmada a határon kívül került. Trianont korszakválasztónak tekinti mindenki, de az ország szétdarabolásának fájdalmas emlékezete eltakar más, mélyebb törésvonalakat. Elhomályosítja, hogy a 400 év után újra függetlenné lett Magyarországot egyéb módon is szétszabdalták, megcsonkították belső konfliktusai. A bűnbakká lett, meghasonlott zsidóság, az egymásra is fenekedő keresztények, a panamázó politikusok és dühös kispolgárok, a vagonlakó menekült vagy éppen hirtelen beérkezett erdélyiek, az egyaránt földre vágyó cifra kisgazdák és rongyos parasztok, a gátlástalanul gazdagodó nagypolgárok és az úri muriban tönkremenő földesurak küzdelméből az elkövetkező években kiformálódott a felemás, boldog-boldogtalan Csonka-Magyarország. Amely ma is velünk van abban a "hideg polgárháborúban" amelynek 1919-1922 közötti, Kun Béla bukásától Horthy Miklós felemelkedésén át Bethlen István hatalmának megszilárdulásáig tartó nyitó korszakát tárgyalja ez a kötet. Azt az időszakot, amikor - egy rezignált bölcs politikus szavaival - "a korszak kérge még nem hűlt ki, és a jósok kétheti felmondásra sem mertek jósolni."

Podobné produkty

Pisztolyt töltöttek, és pisztolyt választottak. Három golyóváltás. - Uraim! Pár másodperc, és egy mély, kínos hörgés döbbentette meg az urakat. Rögös Máté úr vérében hevert, jobb vállperecét törte össze a golyó. Petrás alezredes úr melegen, eltitkolhatatlan...
1.27 €
Életútinterjújában Kolosi Tamás szociológus, üzletember sorra veszi életének fontosabb állomásait: elmeséli, hogyan lett a magyar-filozófia-esztétika szakos bölcsészhallgatóból elismert társadalomtudós, majd a könyves szakma meghatározó alakja. A személyes...
9.01 €
Tost a csehszlovákiai politikai katolicizmus emblematikus alakja, 1933 és 1938 között Kassa helyettes polgármestere, majd 1938 novemberétől 1939 májusáig a város polgármestere, később 1944-ig a magyar parlament képviselője volt. Közismerten angolbarát, nyilasellenes...
15 €
A jogszabálytükör párhuzamos szerkesztésben mutatja az új, 2016-os Pp. és a régi, 1952-es Pp. tartalmilag szinkronizált rendelkezéseit. A párhuzamos megjelenítés a régi törvényből indul ki, így a dokumentum bal oldalán ennek szövege található, míg a jobb oldalon...
17.85 €
Her hair streaked white by her father's first touch, her mind guided by a mother she will not see again for centuries, Polgara begins life in her Uncle Beldin's tower, and in the prehistorical, magical Tree that stands in the middle of the Vale. There, she...
10.95 €
A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő,...
2.79 €
A 2018. január 1-jén hatályba lépett polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) alapvető változásokat hozott a polgári jogviták elbírálása terén. A Pp. számos új, korábban nem ismert eljárásjogi megoldást vezetett be, amelyek alkalmazása a...
75.09 €
A 2017 őszén, a Wolters Kluwer Kiadó gondozásában kiadott „Polgári eljárásjog I.” c. kötet a Miskolci Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karai, valamint...
18.92 €
Ezt a könyvet a meghívás és kihívás szándéka hozta létre mindazok felé, akiket foglalkoztat a romák helyzete, hogy a kulcsfogalmak azonosítása céljából...
2.11 €