A polgármester úr - Lajos Tolnai

1.27 €

Pisztolyt töltöttek, és pisztolyt választottak. Három golyóváltás. - Uraim! Pár másodperc, és egy mély, kínos hörgés döbbentette meg az urakat. Rögös Máté úr vérében hevert, jobb vállperecét törte össze a golyó. Petrás alezredes úr melegen, eltitkolhatatlan megelégedéssel szorította meg a polgármester kezét. A sebesültet kocsira tették, s a városligeti kis fenyves élőjelekkel dementírozhatta a Harc nyilat¬kozatát és párbajközleményeit. Másnap, sőt, az élelmesebb lapocskák még aznap délután, hasábokon dicsőítették - mert a győzőt, még ha se ingünk, se gallérunk is, magasztalni szokás - a pompás lövőt, Tarczali Tamást. Hírek keringtek róla, hogy egy nagy ellenzéki napilapot fog szerkeszteni még a nyár folytán, a fővárosban, más verziók szerint meg a miniszterelnök, kinek tanulótársa volt, a vár¬hegyi főispánsággal kínálta volna meg, sőt, a Tükör egyenesen a gyönge igazságügyminiszter európai színvonalon álló utódját akarja benne látni, éspedig a közeljövőben.

Podobné produkty

A 2013. évi V. törvény elfogadása óta a Ptk. többször módosult. Ezek közül egyes módosítások csupán technikai jellegűek voltak, néhány jogszabály azonban jelentős pontokon módosította a Ptk.-t. A kommentár - elsőként a piacon - segítséget nyújt a Ptk. módosított...
92.98 €
Tost a csehszlovákiai politikai katolicizmus emblematikus alakja, 1933 és 1938 között Kassa helyettes polgármestere, majd 1938 novemberétől 1939 májusáig a város polgármestere, később 1944-ig a magyar parlament képviselője volt. Közismerten angolbarát, nyilasellenes...
15 €
Mező-Mihályfalva, ámbár a legalkalmasabb közelségben feküdt a Dunához, egy szép emel-ke¬dett, termékeny rónán, s temetője mellett valóságos igazi országut huzódott el: mégis azt gon¬dolom, álmában sem hitte, hogy valaha akarata ellenére mezőváros legyen, ellátva...
2.79 €
Mint egy kis hollósereg, úgy húzódik lassan, de mégis zúgva egy csomó feketeruhás ember a felső városrészből a főispáni palota felé. Amint egy-egy ily résztvevő csatlakozik az atillás, süveges, fényes magyarcsizmás (de közbe-közbe egy-egy németnadrágos) tömeghez,...
1.27 €
Tolnai legjobb műve A sötét világ című önéletrajza. A műfaj indokolja az indulatok líraiságát, a magyarázkodást. Magamagáról beszél, de úgy, hogy sok érdekeset...
2.79 €
Posztó Sámuel úr, az igaz, hogy úri hivatalánál és számtalan megtisztelő bizalmi állásainál fogva egészben követte az úriosztályt, és a templomot mindenestől átengedte az együgyű népnek, de mint jó katolikus, fenntartott szívében egy kis zugot - a görög nem...
2.79 €
Peterdy Tili telegráf-hivatalnoknak tanul Budapesten, de félbe kell hagynia tanulmányait és hazautaznia, hogy segítse apját óriási vállalkozásában: a Tisztviselőtelep létrehozásában. Tizennyolc évesen egyszerre kell megküzdenie nagyravágyó anyjával, annak behízelgő...
2.79 €
Szegény báróné ténsasszony! - mondják sokan, mikor báró Hunyadi négy lovas, csillogó hintaján kirobog a nagy emeletes Lászlópalotából, s mint egy római isten, a kivel senki sem bir, - végig suhan a Hunyadi-utczán, s kimegy üdülni - a szép szentjakabi pusztára!...
1.27 €
A Tanácsköztársaság megbukott, Kun Béla elmenekült, Tolnában már Prónay Pál katonái akasztottak kegyetlen élvezettel bűnöst és ártatlant egyaránt. "Zsidó szadizmusra fehérbosszú" - írta le elkeseredetten Jászi Oszkár 1919 forró augusztusában a fehérterrortól...
16.9 €