Polgári eljárásjog II. - Adrienn Nagy,Wopera Zsuzsa

18.92 €

A 2017 őszén, a Wolters Kluwer Kiadó gondozásában kiadott „Polgári eljárásjog I.” c. kötet a Miskolci Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karai, valamint a győri Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar polgári eljárásjogi tanszékei oktatóinak együttműködése nyomán jelenhetett meg. E hat egyetem oktatói hallgatóik polgári eljárásjogi tanulmányaik sikeres teljesítéséhez kívántak a tankönyv megírásával segítséget nyújtani. Jelen kötet a tavaly megkezdett munka folytatása. A tankönyv öt részből áll. Az első rész a rendes és rendkívüli perorvoslati eljárások szabályait tárgyalja, míg a második, a kötet legterjedelmesebb része, a különleges eljárásokat mutatja be. A tankönyv harmadik része a Pp.-ben is önálló szerkezeti egységben szabályozott kollektív igényérvényesítéssel kapcsolatos eljárásokat tárgyalja. A kötet negyedik része a Pp.-vel egyidejűleg hatályba lépett közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) főbb rendelkezéseinek bemutatásával azt a cél kívánja elérni, hogy a hallgatók képet kapjanak a közigazgatási jogviták elbírálásának eltérő rendjéről. A tankönyv ötödik része két, közjegyzői hatáskörbe tartozó polgári nemperes eljárás szabályainak bemutatását tartalmazza, mert több jogi karon e nemperes eljárások is a Pp. II. tananyagának részét képezik. Jelen kötet a polgári eljárásjog tantárgyból kollokviumra vagy szigorlatra készülő egyetemi vagy alapszakos hallgatókon kívül érdeklődésre tarthat számot a polgári eljárásjogból szakvizsgára készülő kollégák körében is.Szerkesztette: Nagy Adrienn – Wopera Zsuzsa; Szerzők: dr. Herédi Erika, dr. Kormos Erzsébet, dr. Mészáros Gábor, dr. Mészáros Pál, dr. Molnár Judit, dr. Nagy Adrienn, dr. Nagy Andrea, dr. Nyilas Anna, dr. Pákozdi Zita, dr. Pribula László, dr. Szabó Imre, dr. Szalai Péter, dr. Tóth Barbara, dr. Udvary Sándor, dr. Wallacher Lajos, dr. Wopera Zsuzsa

Podobné produkty

2018. január 1. napján lépett hatályba a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló a 2017. évi CXVIII. törvény. E jogszabály megszületése a bírósági polgári nemperes eljárások kapcsán...
45.23 €
2018. május 25. napjától alkalmazandó Magyarországon is az EU általános adatvédelmi rendelete (GDPR). Ezzel párhuzamosan 2018. január 1. napján lépett hatályba az új polgári perrendtartás. A két jogforrás nagymértékben befolyásolja a polgári eljárásokban felmerülő...
39.9 €
Az e-könyv kéziratának lezárási dátuma: 2020. február 15. A Rák Viktor által írt e-könyv az első önálló monográfia magyar nyelven az európai fizetési meghagyásos eljárásról. Bár korábban is foglalkoztatta a magyar jogtudományt az európai eljárásjog egyes intézményeinek,...
21.43 €
A 2018. január 1-jén hatályba lépett polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) alapvető változásokat hozott a polgári jogviták elbírálása terén. A Pp. számos új, korábban nem ismert eljárásjogi megoldást vezetett be, amelyek alkalmazása a...
75.09 €
A Lótusz Közi Lányok Klubja a legvidámabb klub! Ismerkedj meg Luluval! Imád átváltoztatósdit játszani, listákat írni és filmsztárokról olvasni. Nézd meg a tennivalói listáját. Tennivalók: Kipróbálni a hajfonást. Elpakolni a jelmezt és a sminket. Nem izgulni!!!...
8.06 €
A Mikulás érkezése mindig különleges élmény, különösen, ha Kormi és Csöpi együtt várják a csodát. De vajon tényleg minden simán megy majd? Mókás és meglepetésekkel teli történet arról, hogy ha a barátok összefognak, akkor együtt minden sikerül.
6.48 €
A Hogy ne halj meg című könyv szerzőjének New York Times sikerlistás, kulcsfontosságú és időszerű munkája a pandémiát okozó vírusokról és arról, hogyan nézhetünk szembe velük. Ezek a fertőző betegségek a tuberkulózistól a madárinfluenzán és HIV víruson át a...
17.71 €