Kompakt kommentár a bírósági polgári nemperes eljárásokról szóló törvényhez - Völcsey Balázs

45.23 €

2018. január 1. napján lépett hatályba a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló a 2017. évi CXVIII. törvény. E jogszabály megszületése a bírósági polgári nemperes eljárások kapcsán mérföldkőnek tekinthető. Korábban ugyanis kizárólag jogirodalmi szinten jelentkezett egyértelműen az igény a bíróságok hatáskörébe tartozó polgári nemperes eljárások alapvető szabályainak egy kódexbe történő integrálására, amely a Bpnp. elfogadásával és hatálybalépésével már normatív szinten is megjelent. Közel öt év telt el a Bpnp. hatálybalépése óta, így számos a mindennapos jogalkalmazói munka során felmerült kérdésre szükséges választ adni. Jelen kommentár alapvető célja tehát a jogalkalmazók munkájának a megkönnyítése, éppen ezért valamennyi törvényi rendelkezés magyarázata során a gyakorlati kérdések elemzését, illetve az azokra adható lehetséges válaszokat is tartalmazza. Ugyanakkor tekintettel kell lenni arra is, hogy polgári nemperes eljárásokról lévén szó, két szempontból is kötött a szerző keze: egyrészt a funkcionális hatály által alkalmazandó polgári perjogi szabályok alkalmazhatóságát nagymértékben a jogtudomány, a jogdogmatika dolgozta ki (és jelenleg is fejleszti), másrészt a bírósági polgári nemperes eljárásokban a felülvizsgálat számos esetben kizárt, így a Kúria által közzétett határozatok folytán megvalósuló jogegységesítés kisebb mértékben jelentkezik, mint a polgári peres eljárások esetében. A fentiekre tekintettel az alapvetően gyakorlatorientált kommentár a szükséges terjedelemben a jogirodalom és a jogtudomány eredményeire, álláspontjára is kitér.

Podobné produkty

A 2017 őszén, a Wolters Kluwer Kiadó gondozásában kiadott „Polgári eljárásjog I.” c. kötet a Miskolci Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karai, valamint...
18.92 €
Az e-könyv kéziratának lezárási dátuma: 2020. február 15. A Rák Viktor által írt e-könyv az első önálló monográfia magyar nyelven az európai fizetési meghagyásos eljárásról. Bár korábban is foglalkoztatta a magyar jogtudományt az európai eljárásjog egyes intézményeinek,...
21.43 €
2018. május 25. napjától alkalmazandó Magyarországon is az EU általános adatvédelmi rendelete (GDPR). Ezzel párhuzamosan 2018. január 1. napján lépett hatályba az új polgári perrendtartás. A két jogforrás nagymértékben befolyásolja a polgári eljárásokban felmerülő...
39.9 €
A Gytv. kommentárja elemzi és szakaszonként magyarázza a törvényszöveget és a szükséges mértékben ismerteti a gyülekezési joghoz szorosan kapcsolódó más jogszabályokban található rendelkezéseket. A gyülekezési joghoz kapcsolódó joggyakorlat ismertetése során...
15.94 €
A 2013. évi V. törvény elfogadása óta a Ptk. többször módosult. Ezek közül egyes módosítások csupán technikai jellegűek voltak, néhány jogszabály azonban jelentős pontokon módosította a Ptk.-t. A kommentár - elsőként a piacon - segítséget nyújt a Ptk. módosított...
92.98 €
A kiadvány szerzői: dr. Áts Ágota, dr. Bene Lajos, dr. Egri Noémi, dr. Fónyiné dr. Kazareczki Andrea, dr. Gál Zsófia, dr. Gondán-Evetovits Andrea, dr. Halmos Szilvia, dr. Harmat Erika, dr. Horacsek Kinga, dr. Jagusztin Tamás, dr. Kozák Henriett, dr. Morvai...
66.52 €
Az immár több, mint egy évtizede hatályba lépett, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény megítélésünk szerint a mai napig nem kellően ismert a fogyasztók, de talán még a szélesebb jogásztársadalom körében sem. A jogszabály kommentárjában...
42.56 €
A kötet a Kjt. és az alkalmazandó Mt. szabályokat együtt, komplexen tárgyalja. A kötet ismerteti a kapcsolódó bírói gyakorlatot, és kitekintést nyújt az egyes szabályok uniós jogi hátterére is. A könnyebb kezelhetőség érdekében három nagy ágazat - a közoktatás,...
28.23 €
A versenyjog nemcsak az Európai Unió egyik legmarkánsabb, dinamikusan fejlődő területe, hanem a magyar jognak is az egyik legizgalmasabb, folyamatosan új (egyebek között az adatvédelemhez és a fogyasztóvédelemhez is kapcsolódó) kérdéseket felvető szelete. A...
45.23 €