Gyalogösvények a magasba - László Tóth

10.68 €

"A kötetünket összeállító és fordító Tóth László 1984-ben Gyújtópont címmel huszonhat, 1995-ben pedig A kétfejű macska címmel öt kortárs szlovák költőtől jelentetett meg antológiát. Jelenlegi, Gyalogösvények a magasba című gyűjteményével hasonló a célja, mint a korábbival: nyolc kiemelkedő, markáns arcélű személyiségének bemutatásával átfogni - egyfajta személyes olvasatban - a kortárs szlovák költészet ötnemzedéknyi szeletét, mely napjaink szlovák lírájának is valamiképpen a gerincét, fő sodrát (sodrait) képezi, s amelynek költői-esztétikai érvényességét, hitelességét azóta is igazolta az idő. Ha a műfordítás célja valamely nemzet irodalmának, műveltségének, kultúrájának a bővítése, kiegészítése is egy másik nemzet irodalmának eredményeivel, színeivel, a Gyalogösvények a magasba költői - Milan Kraus (1924-2006), Ján Ondrus (1932-2000), Stefan Strázay (1940), Mila Haugová (1942), Ivan Strpka (1944), Karol Chmel (1953), Daniel Hevier (1955) és Michal Habaj (1974) - olyan poétikai és versnyelvi lehetőségeket, költői horizontokat mutatnak fel, melyeknek a kortárs magyar költészetben lényegében nincs megfelelőjük. Így kötetünk versei az olvasói élmény mellett a felfedezés örömét is nyújthatják a magyar verskedvelőnek." (a Kiadó)

Podobné produkty

„Sven Hassel az egyik legjobb európai regényíró, akinek az izgalmas dolgok iránti érzéke páratlan.” Staffordshire Evening Standard Sven Hassel világhírű, tizennégy kötetből álló háborús sorozatának következő darabja nem folytatásként, hanem kiegészítésként...
12.08 €
A díjak sokaságával kitüntetett filmes húsba vágó, kíméletlen útleírása 1974 telén Werner Herzog, filmrendező egyedül átgyalogolt Münchenből Párizsba, az út három hétig tartott. Herzog meg volt róla győződve, hogy közeli barátja, Lotte Eisner filmtörténész...
11.24 €
A díjak sokaságával kitüntetett filmes húsba vágó, kíméletlen útleírása1974 telén Werner Herzog, filmrendező egyedül átgyalogolt Münchenből Párizsba, az út három hétig tartott. Herzog meg volt róla győződve, hogy közeli barátja, Lotte Eisner filmtörténész csak...
9.83 €
A Közlekedés matricákkal-sorozat négy füzete abban nyújt segítséget, hogy a gyerekek megismerjék a legfontosabb közlekedési alapszabályokat, illetve azokat az illemszabályokat is, amelyek megkönnyítik a kulturált közlekedési szokások kialakítását. A matricák...
3.54 €
Van a természetben egy parázsló föld alatti tűz, amely sosem alszik ki, és semmilyen hideg nem tudja lehűteni. [...] Ennek a föld alatti tűznek minden ember keblében ott van az oltára: mert a leghidegebb napon, a legzordabb hegyen az utazó melegebb tüzet őriz...
9.01 €
Gabriel Miller tornádóként söpört végig az életemen. Váratlanul érkezett, és mindent elpusztított. Kíméletlen megtorlással állt bosszút az apámon,...
7.24 €
Az ukrán határ mellett erdei túrázók egy csoportja egy kiégett furgonban három elszenesedett holttestre bukkan. A törvényszéki vizsgálatok során kiderül, hogy az áldozatokat agyonlőtték, és a testükben egy eddig ismeretlen, halálos vírus található. Pszichés...
16.9 €
Bakos Gyöngyi első kötete szó szerint is erős irodalmi indulás, folyamatos mozgásban van a szöveggel együtt az olvasó is. Városrészletek Budapesttől Prágán és Párizson át Stockholmig, és epizódok a fiatal felnőttkor jelenétől a gyerekkor mélyéig - ami összeköti...
5.63 €
Magokat a földbe, egy kis öntözés, és már szüretelheted is az első saját retkedet frissen a magaságyásból. Egyszerűen szuper finom! Van kedved egy családi magaságyás-projektekhez? A magas­ágyás alapjaitól a vetésen és a szedésen át egészen a gondozásig - a...
7.89 €