Van a természetben egy parázsló föld alatti tűz, amely sosem alszik ki, és semmilyen hideg nem tudja lehűteni. [...] Ennek a föld alatti tűznek minden ember keblében ott van az oltára: mert a leghidegebb napon, a legzordabb hegyen az utazó melegebb tüzet őriz a köpenye alatt, mint amit bármely tűzhelyen csiholhatnánk. Gyaloglás közben, körülvéve az élet nyersanyagától, mikor a legelevenebb övez, mikor átcsúszik a természet az én határán, akkor elérhetünk egy pillanatnyi kapcsolatot azzal, ami vad, és nem emberi. Ez a vadság, ez az életelv mindenhol ott van, bennünk is, a városainkban is, a társadalmunkban is. Az élő utat tör magának, és lerombol mindent; nem ismer szabályt és hierarchiát, csak magát az életet. Thoreau három klasszikus szövege a gyaloglásról és a vadságról először olvasható magyarul Nádasdy Ádám virtuóz fordításában.