És ha ez már a mennyország? - Anita Moorjani

7.86 €

Mi lenne, ha hirtelen ráébrednénk, hogy ez már a mennyország – ez a fizikai élet, amit most élünk? Tudom, őrültségnek hangzik, és szinte érzem, ahogy sokan azt gondolják, „ha ez a mennyország, akkor én miért érzem mégis pokolnak?”Pontosan így éreztem én is magam. Sokat szenvedtem gyermekként, majd pokolnak éreztem az életet, amikor eluralkodott rajtam a rák, és évekig állandó fájdalomban és félelemben éltem.A körülményeim áldozata voltam, legalábbis azt hittem – amíg meg nem haltam. A halálközeli élményem során megtapasztalt igazságok azonban segítettek abban, hogy a mennyországot ne egy fizikai helyként, hanem lelkiállapotként éljem meg. Megértettem, milyen hatalmasak vagyunk, elég erősek ahhoz, hogy mind a belső, mind a külső valóságunkat alakítsuk. Ennek megvalósításához számos, vitathatatlan igazságnak hitt kulturális mítoszt kell lerombolnunk. Az olyan hiedelmek, mint „azt kapjuk, amit megérdemlünk”, „önmagunk szeretete önzés” és „mindez puszta véletlen”, születésünktől fogva belénk ivódnak, és generációk tévelygéséhez vezetnek. Ez a könyv segít ezen változtatni.Anita Moorjani a Meghaltam, hogy önmagamra találjak (Bioenergetic Kiadó, 2012) című bestseller szerzője, nemzetközi előadó, első könyvét 45 nyelvre fordították le, világszerte több mint egymillió példányban kelt el. „Sokan annyira rettegnek a haláltól, hogy félnek teljes életet élni. Anita Moorjani csodálatos módon eloszlatja mind az élettel, mind a halállal kapcsolatos tévhiteket elsősorban azzal, hogy feloldja belénk nevelt hiedelmeink babonáját, majd praktikus segítséggel szolgál ahhoz, hogyan szülessünk újjá ugyanabban az életben. Ez a könyv felszabadítja a lelket, és megtanítja, nem kell meghalni ahhoz, hogy a mennybe jussunk.”Dr. Joe Dispenza

Podobné produkty

Mi lenne, ha hirtelen ráébrednénk, hogy ez már a mennyország – ez a fizikai élet, amit most élünk? Tudom, őrültségnek hangzik, és szinte érzem, ahogy sokan azt gondolják, „ha ez a mennyország, akkor én miért érzem mégis pokolnak?” Pontosan így éreztem én is...
10.32 €
A Mennyország látása és láttatásaEz a könyv nyolc ember belső látásának gyümölcse. Papok, költők, filozófusok, keresők és tanúságtevők ültek egy asztalhoz, hogy megosszák, mit jelent számukra a mennyország.A három szakaszban felépülő kötet a mennyországot mint...
8.42 €
A nyolcvanas éveiben járó Eddie szinte egész életében karbantartóként dolgozott a Ruby rakpart vidámparkban. Egy nap kábelhiba miatt vészhelyzet alakul ki, és egy hirtelen villanás...
5.61 €
Annie még kislány, amikor baleset éri egy vidámparkban. Itt találkozik először Eddie-vel, a karbantartóval, aki mindent elkövet, hogy megmentse a lány életét. Találkozásuk...
5.61 €
Az ősi kultúrák ránk maradt üzeneteiben vannak utalások szerint az emberiség már nem először jutott olyan fejlettségi szintre, amikor megfelelő morális háttere híján végül elpusztította önmagát. Ma ismét válaszút előtt állunk. De a valós veszélyek mellett,...
8.42 €
Csak egy normális, klisékkel teli életre vágytál, szerelemre és hogy mindig legyen egy cukormentes Pepsi a hűtőben. Próbálod a víz felett tartani a fejed, levegőért kapkodsz, de gyülekeznek...
1.97 €
Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az álláspolton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező...
10.58 €
Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az álláspolton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander...
5.58 €