A mennyország létezik - Alexander Eben

10.58 €

Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az álláspolton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta, csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke. Egy szép napon viszont az ő agyát is megtámadta egy ritka betegség. A homloklebenye, amely az érzelmekért és gondolatokért felelős, teljesen leállt. Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, majd amikor az orvosai már feladták a reményt, egyszer csak kinyitotta a szemét, és visszatért az életbe. Gyógyulását orvosi csodának tartják, de az igazi csoda nem csupán erre korlátozódik. A kóma alatt dr. Alexander megjárta a túlvilágot, és találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette a testentúli létezés legapróbb rejtelmeibe. Az orvos útja során az univerzum isteni forrásával is találkozott. Dr. Alexander története nem a fantázia műve. Betegsége előtt képtelen volt természettudományos nézeteit összeegyeztetni az istenhittel, a lélekbe és a túlvilágba vetett hitével. Ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik úgy gondolják, a teljes egészséget csak azáltal lehet elérni, ha tudatosul bennünk: Isten és a lélek létező dolgok, és a halál nem minden dolgok vége, csupán egy következő állomás kapuja. Ez a történet az egész világnézetünket felforgathatja. Sem a tudósok, sem a hívők nem intézhetik el egyetlen kézlegyintéssel. Mert aki elolvassa, annak meg fogja változtatni az életét.

Podobné produkty

Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az álláspolton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander...
5.58 €
A nyolcvanas éveiben járó Eddie szinte egész életében karbantartóként dolgozott a Ruby rakpart vidámparkban. Egy nap kábelhiba miatt vészhelyzet alakul ki, és egy hirtelen villanás...
5.61 €
Annie még kislány, amikor baleset éri egy vidámparkban. Itt találkozik először Eddie-vel, a karbantartóval, aki mindent elkövet, hogy megmentse a lány életét. Találkozásuk...
5.61 €
Az ősi kultúrák ránk maradt üzeneteiben vannak utalások szerint az emberiség már nem először jutott olyan fejlettségi szintre, amikor megfelelő morális háttere híján végül elpusztította önmagát. Ma ismét válaszút előtt állunk. De a valós veszélyek mellett,...
8.42 €
A Mennyország látása és láttatásaEz a könyv nyolc ember belső látásának gyümölcse. Papok, költők, filozófusok, keresők és tanúságtevők ültek egy asztalhoz, hogy megosszák, mit jelent számukra a mennyország.A három szakaszban felépülő kötet a mennyországot mint...
8.42 €
Mi lenne, ha hirtelen ráébrednénk, hogy ez már a mennyország – ez a fizikai élet, amit most élünk? Tudom, őrültségnek hangzik, és szinte érzem, ahogy sokan azt gondolják, „ha ez a mennyország, akkor én miért érzem mégis pokolnak?”Pontosan így éreztem én is...
7.86 €
Mi lenne, ha hirtelen ráébrednénk, hogy ez már a mennyország – ez a fizikai élet, amit most élünk? Tudom, őrültségnek hangzik, és szinte érzem, ahogy sokan azt gondolják, „ha ez a mennyország, akkor én miért érzem mégis pokolnak?” Pontosan így éreztem én is...
10.32 €
Csak egy normális, klisékkel teli életre vágytál, szerelemre és hogy mindig legyen egy cukormentes Pepsi a hűtőben. Próbálod a víz felett tartani a fejed, levegőért kapkodsz, de gyülekeznek...
1.97 €