Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei - Gibson Lindsay C.

6.23 €

Érzelmileg éretlen szülők mellett felnőni magányos tapasztalat. Az ilyen gyerekek érzelmi szükségleteit nem vagy csak részben elégítették ki, érzéseiket nem vették eléggé figyelembe, vagy kifejezetten elutasították azokat. Bár szüleik más szempontokból gyakran megfelelően gondoskodtak róluk, ezért sokan nem szenvedtek szükséget a fizikai biztonság és a testi egészség terén, ha mindezek mellett nem kaptak elég szilárd érzelmi kapcsolatot is, akkor tátongó hiányt érezhettek érzelmi biztonság helyett. A gyermekkori érzelmi elszigeteltség élménye ráadásul az esetek jelentős részében kihat a felnőttkori kapcsolatokra is, különösen a párkapcsolatra. Akiket ugyanis gyermekként elhanyagoltak vagy elutasítottak, gyakran későbbi kapcsolataikban is ugyanerre számítanak másoktól. Nem merik elhinni, hogy igazán fontosak lehetnek valaki számára, kételkednek saját szerethetőségükben, esetleg szerepeket játszanak, hogy elnyerjék mások szeretetét. Így pedig még akkor is érezhetik magukat kevésnek, üresnek és magányosnak, ha egyébként vannak emberi kapcsolataik, és sok téren jól teljesítenek. A neves amerikai pszichoterapeuta számos kérdést megválaszol, amelyekkel az érintettek esetleg már régóta küzdenek. Világossá válik, hogy gyerekkorukban miért érezték gyakran úgy, mintha szüleik nem látnák és nem ismernék őket, és amikor maguk tettek erőfeszítéseket, hogy kommunikáljanak velük, attól miért nem lett jobb semmi.Megtudhatjuk, felnőttként hogyan tehetik kielégítőbbé, meghittebbé kapcsolataikat, és miként szabhatnak határokat az érzelmileg éretlen szülőkkel való viszonyuknak. Persze nem könnyű objektíven tekinteni a szüleinkre, mert ezt esetleg egyfajta árulásnak érezzük. Fontos leszögezni: ennek a kötetnek nem ez a célja. A szerző senkit sem bátorít arra, hogy árulja el a szüleit, vagy ne tisztelje őket. Az érzelmi éretlenség legtöbb jegye az adott személy tudatos irányításán kívül esik, és az ilyen szülők zömének fogalma nincs róla, hogyan befolyásolja ezzel gyerekei életét. Nem hibáztatni kell őket, csupán megérteni, miért olyanok, amilyenek, mert ezek a felismerések növelik tudatosságunkat és érzelmi szabadságunkat. Ha sikerül megértenünk a szüleink viselkedése mögött meghúzódó érzelmi motívumokat, könnyebb lesz elfogadni korlátaikat is. A cél az, hogy több önbizalomra tegyünk szert, és szerencsésebben alakítsuk kapcsolatainkat azáltal, hogy jobban megértjük saját élettörténetünket. Nem követünk el árulást azzal, ha valósághű képet alkotunk a szüleinkről. Nekik ez nem fog fájni, nekünk azonban alighanem sokat segít.

Podobné produkty

Lindsay C. Gibson új könyve napi szinten használható gyakorlati tanácsokat kínál ahhoz, hogy a lehető legjobban kezeljük az érzelmileg éretlen emberekhez fűződő kapcsolatainkat. Megtanítja felismerni a leggyakoribb csapdákat (például önfeladás a "béke" kedvéért,...
14.06 €
Milyen emlékeid vannak a gyerekkorodból? Szinte mindenki fel tud idézni apróságokat, akadnak pozitív emlékeid, például családi vakációkról, barátokról, nyári táborokról; és negatívak is, családi konfliktusokról, iskolai problémákról, szomorú vagy felkavaró...
17.71 €
Az érzelmi intelligencia az egyik legfontosabb képesség a mindennapi életben való boldoguláshoz. Az Érzelmeim - Érzelmiintelligencia-fejlesztő 5-7 éveseknek egy tudományos alapokra épülő, mégis játékos foglalkoztatókönyv, amely segít a gyerekeknek felismerni,...
15.75 €
Az óvodapedagógusoknak és tanítóknak készült gyűjteményben olyan csoportos játékok találhatók, amelyekkel megkönnyíthetik a gyerekek számára a különféle érzelmek felismerését, megnevezését és kifejezését, valamint hozzájárulhatnak a harmonikus személyiségfejlődés...
11.26 €
Az ÉrzelmiIntelligencia-fejlesztő sorozat első könyve egy alapozó könyv, a “bemelegítés”, az “ébresztő” :). A kötet elősegíti, hogy tudatosodjon benned az érzelmi érettség fontossága és dominanciája életed alakulásában. Megtudhatod milyen tulajdonságokból,...
9.83 €
Akár várt, akár lopott, akár játékból adott, az első csóknak mindig van előzménye és utóélete, valami, ami volt, amit magunk mögött kell hagyni, s valami, ami lesz. Útmutató szülőknek, nevelőknek, akik a megfelelő szavakat keresik arra, hogy a szerelemről beszéljenek...
9.67 €
Mi ?hiányzik az életedből?Peter Scazzero saját kárán tanulta meg, hogy érzelmileg éretlenül nem érheti el a valódi spirituális érettséget. Bár egy gyorsan növekvő egyházközösség lelkipásztoraként szolgált, épp azokat a hibákat követte el, mint a hívők legtöbbje:...
12.67 €
Mi hiányzik az életedből? Peter Scazzero saját kárán tanulta meg, hogy érzelmileg éretlenül nem érheti el a valódi spirituális érettséget. Bár egy gyorsan növekvő egyházközösség lelkipásztoraként szolgált, épp azokat a hibákat követte el, mint a hívők legtöbbje:...
16.9 €
A gyerekek élete éppolyan nehéz, mint a miénk: nemcsak az iskolában kell teljesíteniük, de azt is meg kell tanulniuk, hogyan igazodjanak el az emberi kapcsolatok szövevényes világában, és miképp kezeljenek érthetetlen, elszomorító vagy ijesztő helyzeteket -...
14.08 €