Játékgyűjtemény - a gyermekek érzelmi és társas fejlődéséhez - Valéria Kerekes

11.26 €

Az óvodapedagógusoknak és tanítóknak készült gyűjteményben olyan csoportos játékok találhatók, amelyekkel megkönnyíthetik a gyerekek számára a különféle érzelmek felismerését, megnevezését és kifejezését, valamint hozzájárulhatnak a harmonikus személyiségfejlődés és társas kapcsolódás alakításához. A sokéves pedagógiai és pszichológiai tapasztalatokon és a gyerekek reakcióinak megfigyelésén alapuló játékos feladatok igazodnak a gyerekek életkori sajátosságaihoz, és egyaránt alkalmazhatók otthon, valamint az óvodában, iskolában is. Az érzelmekről szóló beszélgetések ,,mellékhatásai" - az együtt nevetés, a másik elfogadása, meghallgatása, megértése - szintén erősíthetők a kötetben található gyakorlatokkal. A gyerekek játékos formában tanulhatják meg, hogy milyen érzelmek léteznek, hogyan lehet ezeket az arckifejezések alapján azonosítani, megnevezni. A különböző szituációs játékokban személyes történetek is előkerülhetnek, ezek révén a gyerekek gyakorolhatják, hogy a másik szemével is ránézzenek egy-egy helyzetre, elfogadják a másik érzelmeit, érzéseit. A feladatok szem előtt tartják a differenciálást, és tippeket adnak arra is, hogyan tudjuk a gátlásos vagy kevesebbet beszélő gyerekeket is bevonni a közös tevékenységbe anélkül, hogy rosszul éreznék magukat. A szerzők az egyes játékoknál leírják, hogyan alkalmazhatók otthoni környezetben, testvérekkel akár, vagy kétszemélyes, szülő-gyerek helyzetben. Az egyes játékok alkalmasak a szókincsbővítésre, a szövegértés, a kommunikáció, a mozgáskordináció, a kooperáció fejlesztésére; iskolai környezetben kapcsolódnak például a magyar nyelv és irodalom, ének-zene és az etikaórához is, valamint a tanórán kívüli szabadidős tevékenységekhez. A játékokhoz tartozó kellékek egy része (szituációs kártyák, érzelemkártyák) megtalálható a kötet mellékletében, de az otthon található plüssállatok, kesztyűbábok is bevonhatók.

Podobné produkty

"No de hol talál a gyerek lehetőleg sok alkalmat arra, hogy megtapasztalja az önfegyelem hasznát? Kimondottan milyen tapasztalati terek alkalmasak erre? Biztosan sejtik már, hogy az ilyen lehetőségeket nem a gyerekszobában kell keresni, és nem is feltétlenül...
10.99 €
Szorongás, stressz, önbizalomhiány, szomorúság, düh, veszteségélmények, kommunikációs problémák, bullying... A gyerekek életében számos nehéz élmény adódhat, melyek kezeléséhez felnőtt segítségre van szükségük. Fontos, hogy szülőként, pedagógusként vagy terapeutaként...
11.24 €
A játékszerekről a felnőttek többsége hibás gondolati mintával rendelkezik. Sokan úgy vélik, a játékszer arra való, hogy a gyerek kezébe adjuk, és ő foglalja le vele magát minél hosszabb időre. Ezért úgy gondolják, az a jó játék a gyermek számára, amivel minél...
6.96 €
A 302-es semmiben sem hasonlított egy átlagos alfa hímhez. Egyáltalán nem volt harcos jellem, inkább a nőstények és a saját önzésének a rabja. Ha tehette, jó messzire menekült a veszély elől, ha megszorult, akkor más farkasoktól kunyerált élelmet, a teherbe...
10.98 €
A "Barátnőm, Bori" foglalkoztató-sorozatnak ez a része a nagyóvodásoknak segít, hogy játékosan tanuljanak összpontosítani egy-egy feladatra. Találj meg minél több egymáshoz illő kártyapárt Bori képkeresőjével! Felismered, melyek az apró különbségek a látszólag...
4.2 €
A HELYZET MŰHELY KÖNYVEK első kötete. A könyv a magyar rendszerváltás örökségét értelmezi újra a világtörténelmi folyamatok részeként. Célja, hogy visszahelyezze a gazdasági és politikai eseményeket a globális és történeti összefüggések közé, vagyis megmutassa,...
5.63 €
Emberi lénynek lenni igencsak nehéz vállalkozás. Hogy miért? Mert sok mindent kell megtanulni, és rengeteget kell tapasztalni a személyes fejlődés folyamatában. Az emberi életben mindhárom szféra jelen van: fizikai, mentális és szellemi. Nem tagadható, hogy...
9.86 €
A matematika nem csak a számokról szól! A Játékos matek - Matematikai fejlesztő 5-7 éveseknek egy tudományos alapokra épülő matematikai fejlesztő könyv, amely segít a gyerekeknek felfedezni: a matematika mindenhol jelen van körülöttünk. A kötet a gondolkodás...
15.75 €
Az „A fejlődés útja” egy mélyen személyes, spirituális és önismereti naplóregény, amely különleges módon vezeti végig az olvasót egy belső utazáson – a sötétségtől a felismerésen át a saját fény megtalálásáig.A szerző, Emma B. Simmons – aki maga is kereső és...
7.88 €