Értetek teszem - Zsófi Kemény,Vilmos Kondor

7.3 €

„Sokszor gondolok arra, hogy abba kéne hagyni, mert értetek nem érdemes gürizni!" Gürizni - valójában gyilkolni. Ez normális esetben is vérlázítóan hangzik, ám a helyzet minden, csak nem normális. Kitört a forradalom. Budapest káoszban fuldoklik. A levegőt drónok uralják, az utcákat meg fegyveresek és az őket megállítani igyekvő maroknyi rendőr. Ebben a zűrzavarban ered Ferenczy Tibor százados a gyilkos nyomába, akit eleinte szimpla őrültnek tart, ám hamarosan kiderül: pontos és tudatos terv alapján szedi áldozatait. Egyedül társára, az egyetemista Lengyel Rékára számíthat. A hajtóvadászat forradalmi fészkekben, politikusok búvóhelyein és sötét zugkocsmákban folyik, mialatt Budapest utcáin katasztrófaturisták mulatoznak partibuszokban. Ráadásul egyedül Ferenczy tudja: hacsak nem sikerül megállítaniuk a nagypofájú és hidegvérű gyilkost, a fővárosra - és az országra - senki sem fog ráismerni. „Ez volt a kezdet, és ha kíváncsiak vagytok arra, hogy mi lesz a vég, akkor kövessetek. A vég ugyanis közelít, nagyon-nagyon közelít, én pedig csak állok előtte, és hagyom jönni, meg persze közben teszek is érte! Kinek a vége közelít?" Kemény Zsófi és Kondor Vilmos első közös krimije pörgőn, hitelesen és abszurd humorral mutatja be egy gyilkos utáni hajsza és egy semmiből kirobbant forradalom mindennél veszélyesebb állomásait. Kemény Zsófi író. Rabok tovább című kötete az Értetek teszem egyik előzményregénye. Kondor Vilmos krimiíró. A bűntől keletre című kötete az Értetek teszem másik előzményregénye.

Podobné produkty

A Néprajzi Értesítő 101. évfolyama angol nyelvű kötet, amelyben az elmúlt 10 év során megjelent, elsősorban a Néprajzi Múzeum gyűjteményi anyagával foglalkozó vagy abból kiinduló tanulmányok kaptak helyet. Célja, hogy a nemzetközi tudományosság számára könnyebben...
11.24 €
A Néprajzi Értesítő legújabb száma a „Mi újság?” – Az európai néprajzi múzeumok vezető szakembereinek konferenciáján elhangzott előadások alapján készült tanulmányokat adja közre. A konferencián 22 előadás hangzott el, melyet 16 európai ország néprajzi múzeumából...
8.66 €
"Mellőzhetetlen, hogy mindenki tisztában legyen vele, hogy a "férfiasság" és a "nőiesség" fogalma, melyeknek tartalmát a közfelfogás oly kétségtelennek véli, a tudományban a legzavarosabbak közé tartozik, s legalábbis háromféleképpen határozható meg."
5.63 €
GEDÉNYI ZSUZSANNA, vagy ahogy sokan ismerik, Zsuzsi néni egy hosszú élet során szerzett tapasztalatait foglalja össze az illedelmes viselkedésről, az emberi kapcsolatok követendő formájáról ebben a könyvében. Zsuzsi néni a nagy tolmácsnemzedék tagja, több évtizedes...
10.68 €
Két nem hétköznapi életút, amely egy ponton találkozik. Két nem hétköznapi ember, akik az élet egészen más területén munkálkodnak, mégis meglepően hasonlóan gondolkodnak az igazán lényeges dolgokról. Két nem hétköznapi világ, amelyet egy több évtizedes barátság...
16.9 €
Ayn Rand korszakalkotó regénye több mint hat évtizede bestseller és intellektuális mérföldkő. Főszereplői komoly, újító iparosok az ötvenes évek elképzelt Amerikájában, akik úgy érzik, a kormány fokozatosan átveszi az irányítást és ellehetetleníti a munkájukat,...
22.58 €
"Egy történet szenvedélyről, kockázatról és a határokat nem ismerő szerelem erejéről, amely megmutatja, meddig mennénk el azért, akit igazán szeretünk. Amelia élete fenekestül felfordul, amikor a sors váratlanul az útjába sodorja Dél-Korea ünnepelt filmsztárját,...
14.9 €
Az iskolaérettség fizikai, kognitív, szociális és pszichés alkalmasságot jelent arra, hogy a gyermek a játékos óvodai évek után elkezdje az általános iskolai tanulmányait. Az iskolaérettség nem egyenlő az "okossággal és az ügyességgel". A gyermek 6 éves korára...
8.45 €
Ha jártál már az állatkertben, biztosan ismered a kopasznyakú afrikai marabukat. Segédjük, a kelekótya fülesbagoly nagy galibát okoz: a téli hidegben úgy befűti a marabuvár kályháit, hogy csupa korom lesz az összes kémény. Itt már csak a zsiráfok segíthetnek!
7.65 €