Én, a király - István Nemere

9.27 €

A regény elején él még Geyza, a fia, Vajk pedig kezd ismerkedni az államvezetés művészetével. A fiatal férfira hamar rászakadnak a gondok. Apja halála után nemcsak a hét vezérrel gyűlik meg a baja, sokan ellenzik azt is, hogy a kereszténység terjesztése mellett áll ki – éppen az ország fennmaradása érdekében. Nem tud mindenkinek megfelelni, de ismeri a célt: a Hon csak úgy maradhat fenn, ha kereszténnyé lesz. Nincs könnyű dolga. Előbb Koppány lázadását kell levernie, aztán Ajtony nagyúr szegül vele szembe, sokaknak nem tetszik az sem, hogy bajor hercegnőt vesz feleségül. Az olvasó megismerkedhet olyan magyarokkal is, akik nem fényes palotában laknak, nem minden napra jut ételük, dolgozniuk kell nap mint nap, és betegségeket, veszedelmeket, rablók támadásait kell kivédeniük. Ebben az „alulnézetben” látjuk a korábbi kötetekben megismert dunai révész és a kovácsmester családjainak, újabb nemzedékeinek további kalandjait is. Közben megtudjuk, hogy egy gyógyító „füvesember” hogyan hasznosítja tudását. Élet és halál azon időkben együtt járt, hőseinket sem kímélte a kor. Az 1000. évben és azt követően izgalmas események történtek őseinkkel. Vajk immár visszavonhatatlanul Istvánná és királlyá lett, és innentől veszi kezdetét az a történet, amely első királyunk kalandos, politikai cselszövésekkel tarkított állami és magánéletét mutatja be.

Podobné produkty

Kilenc szerelmes királynő, császárnő története. Mindnyájan valós személyek voltak (Kleopátrától Mária Lujzáig), és mindegyik életét megváltoztatta a szerelem, sőt némelyik az életét is adta érte…
3.94 €
A Turul nemzetsége sorozat könyvei az Árpád-házi királyok életét követik hűen. Ám a szerző nem csupán az uralkodókat mutatja be a magyar történelem izgalmas, 400 éves korszaka alatt. A regényes, de a tényekhez szigorúan ragaszkodó történetben felbukkannak mindazok,...

14.08 €
KolumbuszKirályfi, titkos ügynök, hős? Nyomozás időn és téren túl Nem a szerző fedezte fel, már sokan leírták, hogy „minden másképpen volt”. Kolumbusz nem olasz volt,...
9.27 €
A Turul nemzetség történetének hatodik könyve ismét izgalmas korszakot ölel fel. Egyszerre szól Béla királyról, ki összeesküvés áldozatául esik, és András fia Salamonról, aki oly sok bajt hozott az országra. Akkor még akadtak pogányok, és többen voltak, mint...
9.27 €
A Zsigmond-trilógia könyveiben megismert Zádor fia Zádor kalandjai egy új sorozatban folytatódnak. Hősünk, aki Luxemburgi Zsigmondot szolgálja az 1390-es években, most már mint gróf kerül...
9.27 €
A Zsigmond-trilógiát folytató Zádor-trilógia befejező kötetét tartja kezében az olvasó. A főhős sorsát hat kötetben követhették, így megismerkedhettek az 1380-as évek...
9.27 €
Az osztrák császárné és magyar királyné viharos életét bemutató könyv párhuzamos életrajzként ábrázolja, hogyan közeledik egymáshoz Andrássy Gyula ? a késobbi nagy szerelem ? és egy Luigi Lucheni nevu olasz anarchista merénylo ? a királyné gyilkosa ? sorsa...
4.51 €

12.67 €