A fogoly király - István Nemere

9.27 €

A Zsigmond-trilógiát folytató Zádor-trilógia befejező kötetét tartja kezében az olvasó. A főhős sorsát hat kötetben követhették, így megismerkedhettek az 1380-as évek közepétől az 1401-ig tartó időszakkal. Zádorffy Zádor gróf, ki parasztlegényből küzdötte fel magát a nemesek sorába és Luxemburgi Zsigmond magyar királynak tett szolgálatai fejében nyert grófi rangot, címert és birtokot – ezúttal is uralkodója oldalán áll. Ám ennél szélesebb körképet kapunk arról a zavaros korszakról, amikor a nagyurak folyamatosan lázadtak Sigismundus Rex, az idegen király ellen. Kinek maroknyi híve volt csak az országban, viszont mindent megtettek, hogy segítsék Zsigmondot. Volt olyan időszak is – erről szól ez a kötet –, amikor a lázadó urak fogságba vetették saját királyukat. Miközben Zsigmond az életéért és szabadságáért küzd, Zádor gróf és barátai, katonái egy különös, távoli városban, Zára tengeri kikötőjében torpedózzák meg sorra a Déli Liga törekvéseit. Ezek az urak Nápolyi Lászlóban bíznak, az itt született, ám a magyarsággal semmi közösséget nem vállaló „talján” királyt ültetnék a magyar trónra. Zádornak hála, ravasz ötleteivel és személyes bátorságával sikerül ezt megakadályozni.

Podobné produkty

Kilenc szerelmes királynő, császárnő története. Mindnyájan valós személyek voltak (Kleopátrától Mária Lujzáig), és mindegyik életét megváltoztatta a szerelem, sőt némelyik az életét is adta érte…
3.94 €
A Turul nemzetsége sorozat könyvei az Árpád-házi királyok életét követik hűen. Ám a szerző nem csupán az uralkodókat mutatja be a magyar történelem izgalmas, 400 éves korszaka alatt. A regényes, de a tényekhez szigorúan ragaszkodó történetben felbukkannak mindazok,...
9.27 €
A Turul nemzetsége sorozat könyvei az Árpád-házi királyok életét követik hűen. Ám a szerző nem csupán az uralkodókat mutatja be a magyar történelem izgalmas, 400 éves korszaka alatt. A regényes, de a tényekhez szigorúan ragaszkodó történetben felbukkannak mindazok,...
14.08 €
A regény elején él még Geyza, a fia, Vajk pedig kezd ismerkedni az államvezetés művészetével. A fiatal férfira hamar rászakadnak a gondok. Apja halála után nemcsak a hét vezérrel gyűlik meg a baja, sokan ellenzik azt is, hogy a kereszténység terjesztése mellett...
9.27 €
KolumbuszKirályfi, titkos ügynök, hős? Nyomozás időn és téren túl Nem a szerző fedezte fel, már sokan leírták, hogy „minden másképpen volt”. Kolumbusz nem olasz volt,...
9.27 €
A Zsigmond-trilógia könyveiben megismert Zádor fia Zádor kalandjai egy új sorozatban folytatódnak. Hősünk, aki Luxemburgi Zsigmondot szolgálja az 1390-es években, most már mint gróf kerül...
9.27 €
A Turul nemzetség történetének hatodik könyve ismét izgalmas korszakot ölel fel. Egyszerre szól Béla királyról, ki összeesküvés áldozatául esik, és András fia Salamonról, aki oly sok bajt hozott az országra. Akkor még akadtak pogányok, és többen voltak, mint...
9.27 €
Az osztrák császárné és magyar királyné viharos életét bemutató könyv párhuzamos életrajzként ábrázolja, hogyan közeledik egymáshoz Andrássy Gyula ? a késobbi nagy szerelem ? és egy Luigi Lucheni nevu olasz anarchista merénylo ? a királyné gyilkosa ? sorsa...
4.51 €
Igaz történetek szellemi fogyatékos uralkodókról, takarítónőből lett cárnéról, főrangú kamaszok kényszerházasságáról, szexmániás királyokról… Felséges szerelmek és botrányos frigyek, ezerszer megátkozott házasságok - a fenséges hölgyek és urak kapcsolatainak...
6.2 €