Királyi páncélban - István Nemere

9.27 €

A Zsigmond-trilógia könyveiben megismert Zádor fia Zádor kalandjai egy új sorozatban folytatódnak. Hősünk, aki Luxemburgi Zsigmondot szolgálja az 1390-es években, most már mint gróf kerül elénk, kit őfelsége minduntalan nagyon különleges feladatokkal bíz meg. Amikor a nagy nikápolyi csatavesztés után Zsigmond külföldre menekül, távollétében Zádornak a király ellen szövetkező főurakat kell szemmel tartania. A fiatal gróf előtt lassan feltárulnak azon idők magyar és külföldi politikai játszmái, az idegen és hazai érdekek ütközése, számos úr emberi gyarlósága, árulása, sőt összeesküvése Zsigmond ellen. Zádor előbb egyedül, aztán már Zsigmond aktív részvételével küzd a déli liga és az idegen uralkodót pártoló urak ellen. Elsőnek sejti meg, hogy az urak legszívesebben megölnék a királyt – és azt kérdi: miért ne teremtsünk ehhez egy jó alkalmat? Tervét őrültségnek tartják, elsősorban maga a király, ám végül mégis megvalósítják. Az „orvok”, az idegen bérgyilkosok, akiket a déliek Zsigmond ellen küldenek, vajon sikerrel járnak-e? Megölik-e a magyar királyt, vagy…? Hősünk mindent megtesz azért, hogy a Magyar Királyságot tovább vezethesse az erőskezű uralkodó. Hogy az ünneplő tömeg a tereken ismét kiálthassa: Vivat Sigismundus Rex! Éljen Zsigmond király! – akkor is, ha Zádor maga ezért nagy árat fizet.

Podobné produkty

1944 szentestéjén, a Varsó környéki harcok szünetében a IV. SS-páncéloshadtest katonái a jeles alkalom méltó megünneplésére készültek. Nagy várakozással tekintettek a legnémetebb ünnep elé, nem utolsósorban azért, hogy elkölthessék a legízletesebb vacsorát,...
28.14 €
A második világháború észak-afrikai hadszínterének hallatán a legtöbb érdeklődő ma is egyből Rommel tábornagyra és a német "Afrika" hadtestre gondol. Ez azonban csak részben jogos. Ugyanis a Földközi-tenger déli partja mentén már Rommel érkezése előtt és a...
19.69 €
2008-ig a második világháború 1944-1945. évi magyarországi harcainak volt egy olyan eseménysora, amelyet a hadtörténetírás addig nem dolgozott fel kellő alapossággal. A Felvidék azon része, amely 1938 és 1945 között újra Magyarország határain belülre került,...
19.69 €
"A második világháborúban a 6. páncéloshadsereg volt Németország utolsó nagy támadó hadműveletre képes, viszonylag intakt hadserege. Amikor a kudarcba fulladt ardenneki offenzíva végén kivonták a frontról, a lehetőségekhez képest újra feltöltötték élőerővel...
16.87 €
Ez a karcsú, kézbe illő kötet a 20. század első felének legfontosabb páncélozott harcjárműveit és katonai szállítóeszközeit mutatja be. A legendás Sherman és Tiger harckocsik mellett az olvasó olyan kevésbé nevezetes típusokkal is közelebbi ismeretséget köthet,...
14.25 €
Mit jelent a konzervativizmus? Mivel sokféle irányzatot, gondolatot, sőt, akár árnyalataiban igen eltérő politikai filozófiát is értelmezhetünk konzervatívként, önmagában ez a jelző keveset mond. Érdemesebb hát másképp feltenni a kérdést. Milyen a konzervatív...
9.86 €
"Számvéber Norbert a második világháborús páncéloshadviselés elismert szakértője, és így a második világháborús magyarországi hadszíntéren alkalmazott páncélozott harcjárművekkel kapcsolatban is számos könyvet, tanulmányt és szakcikket publikált az elmúlt évtizedekben....
18.31 €
A II. világháború során a Harmadik Birodalom rettegett biztonsági szolgálatának katonai szárnya, a Waffen-SS az 1940-es két hadosztályról a háború végére 38 hadosztályra bővült, létszáma ekkor meghaladta a 900 000 főt. A Waffen-SS-hadosztályok számának emelkedésével...
25.32 €
1944. március elején a keleti hadszíntér déli részén, Ukrajna nyugati területein a szovjet csapatok az úgynevezett "második sztálini csapás" keretében a német 1. páncéloshadsereg megsemmisítését tervezték. A seregtest élén Hans Valentin Hube páncélostábornok,...
16.87 €