Az utolsó gyarmat - John Scalzi

8.39 €

Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë. A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve?

Podobné produkty

Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél...
10.93 €
Gyarmati-Paor Zoltán bravúrosan kidekázott krimijében a rejtelmes magyar középkor vérszomjas lovagokkal és kínzó enigmákkal tör be hazánk jelenébe.Egymás után érik támadások az ország legfőbb genetikai intézeteit, s nem tudni, mi a bűncselekmény-sorozat oka....
11.26 €
Középkori sírt tárnak fel egy ősi magyar nemzetségi székhelyen. Másnapra a teljes kutatócsoport halott. Egy embert kivéve. Herczeg Roland hadtörténész ezúttal nem csupán a múlt emlékeit kutatja, hanem egy olyan titok nyomába ered, amelyet valakik évszázadokon...
12.67 €
Legutóbb gyógyítani hívott bennünket sokak kedvenc doktor nénije, a legendás úszóbajnok, Gyarmati Andrea. Most viszont újra a személyesebb történetekhez tért vissza, akárcsak az Apróságaim című könyvében. A Szívdobbanások tele van jobbnál jobb családi sztorikkal:...
10 €
Gyarmati-Paor Zoltán bravúrosan kidekázott krimijében a rejtelmes magyar középkor vérszomjas lovagokkal és kínzó enigmákkal tör be hazánk jelenébe. Egymás után érik támadások az ország legfőbb genetikai intézeteit, s nem tudni, mi a bűncselekmény-sorozat oka....
14.08 €
Jó pár évtizede már, hogy a kamaszlány Gyarmati Andrea, a magyar úszósport legnagyobb ígérete, kétszeres Európa-bajnok az 1972-es müncheni olimpián az egész ország reménykedése ellenére pár nyomorult tizedmásodperc miatt nem lett aranyérmes olimpiai bajnok....
11.29 €
Báró Eötvös József, a kiegyezés utáni első magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, egyszersmind a Magyar Tudományos Akadémia elnöke 1868 végén látszólag minden különösebb előzmény nélkül, azzal az utasítással rendelte Xántust Jánost az Osztrák–Magyar...
12.11 €
The Museum of Ethnography and its exotic collections. The Department of Ethnography of the Hungarian National Museum was founded in 1872, a year before the establishment of the Ethnologisches Museum in Berlin and three years before the creation of the k.u.k....
18.31 €
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni gyorsírásos naplójában örökítette meg házasságának éveit. A napló magánéletének dokumentuma, teljes nyíltsággal beszél minden problémájáról. Az első bejegyzéseket 1935-ben egy fiatal, huszonhárom éves nő vetette papírra, aki...
38.68 €