Báró Eötvös József, a kiegyezés utáni első magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, egyszersmind a Magyar Tudományos Akadémia elnöke 1868 végén látszólag minden különösebb előzmény nélkül, azzal az utasítással rendelte Xántust Jánost az Osztrák–Magyar Monarchia kelet-ázsiai expedíciójához, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum és más hazai tudományos intézetek számára természetrajzi, ’népismei’, numizmatikai és könyvészeti gyűjtést végezzen. Noha a megbízás váratlannak tűnt, a megbízott személyének kiválasztása távolról sem volt az. Xántus János a szabadságharc leverését követően a magyar honvédsereg 24 éves tüzértisztjeként osztrák fogságból szökött meg, hogy egy londoni kitérőt követően az Egyesült Államokba emigráljon. Gyarmati János A gyűjtés rabszolgája című monográfiája magyar, osztrák és amerikai levéltári forrásokra támaszkodva az ő sorsát követi nyomon. Bemutatja, ahogy évtizedes amerikai tartózkodása során Xántus lelkes amatőrből elhivatott és felkészült természetrajzi gyűjtővé vált, aki százezernyi állattal és növénnyel gyarapította a washingtoni Smithsonian Intézet és a Philadelphiai Természettudományi Akadémia gyűjteményeit, miközben hazájáról sem feledkezett meg: több mint hétezer állatot juttatott a Nemzeti Múzeum számára. Ilyen előzményeket követően vált a pesti Állatkert első igazgatójává, majd adta fel ezt a posztot azért, hogy teljesítse Eötvös megbízását. A kötet második része az osztrák–magyar kelet-ázsiai expedíció létrejöttének okait, előzményeit és lefolyását tekinti át. Nyomon követi Xántus csaknem kétéves gyűjtőútját, bemutatja az expedíció magyar és osztrák résztvevői között szakításig mélyülő ellentéteket, Xántus immár önállóan végrehajtott borneói és ceyloni gyűjtőútját. Áttekinti Xántus Kelet-Ázsiából hazahozott több mint 155 000 darabot számláló gyűjteményét, az abból készített első kiállítását, a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának 1872-es megalapítását és Xántus magyarországi néprajzi gyűjtését. Rávilágít a hazai néprajzi és iparművészeti muzeológia születése körüli érdekellentétekre, eltérő fejlődési pályákra. A kötet utolsó része Xántusnak a Néprajzi Osztály élén eltöltött negyedszázadát foglalja össze, megvilágítja a „tespedés és tengődés érájának” hátterét, végül azokat az éveket, amikor a múzeum Xántus vezetése alatt a fellendülés útjára lépett, amelyet azonban már nélküle járt be.