Az elveszett lány története - Armando Lucas Correa

9.72 €

Berlin, 1930-as évek. Amanda Sternberg és férje boldog jövőről szőtt álmai szertefoszlanak, amikor a náci hatalomátvétel után be kell zárniuk könyvesboltjukat, majd koncentrációs táborba hurcolják Juliust. A kétségbeesett Amanda gyermekeivel Dél-Franciaország felé menekül, ahol egy régi családi barát özvegye beleegyezik, hogy befogadja. Útközben egy Kubába tartó hajó lehetőséget kínál a lányok megmentésére, és a kényszerhelyzetbe került Amanda olyan döntést hoz, amely élete végéig kísérteni fogja. A náci csapatok végül a menedékéül szolgáló kicsiny francia faluban is rájuk találnak, és a reményét vesztett anyának a túlélés érdekében el kell búcsúznia családja maradékától is.New York, 2015. A nyolcvanéves Elise Duval mindent megtett élete során, hogy kitörölje elméjéből gyermekkora emlékeit, most azonban egy telefonhívás mindent felforgat. Az őt hívó asszony egy régvolt korszakból ad át neki üzeneteket, amikor még más nevet viselt, és más nyelven beszélt. Elise, aki francia katolikusként a II. világháborút követően érkezett New Yorkba, döbbenten fedezi fel, hogy a megsárgult leveleket az anyja írta németül, még a háború alatt, és a levelek hatására váratlanul rázúdulnak hét évtized elfeledettnek hitt titkai és fájdalmai. Az igaz történeten alapuló regény a II. világháború során elkövetett egyik legborzalmasabb náci rémtett hiteles krónikája, ám több is ennél: gyönyörűen megírt családi történet a szeretetről, a túlélésről és a megbánásról.

Podobné produkty

Az Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi szerelme, Nino miatt, amivel veszélybe sodorta írói karrierjét és elhanyagolta lányai nevelését.Elena és Nino története a...
9.29 €
Könyvemet egy elkövetkező új nemzedéknek ajánlom. Balassa Péter esztéta és irodalomkritikus három évtizeddel ezelőtt azt üzente a mi nemzedékünknek, hogy „Ne hagyják, kérem, hogy a fejük fölött kibontakozzon valamiféle küzdelem a lelkükért – válasszanak, szelektáljanak...
16.06 €
EGY TITOKZATOS KÖNYV. EGY ELVESZETT MÚLT. EGY NŐ, AKI VÉGRE RÁTALÁL ÖNMAGÁRA. Martha Storm könyvtáros, és egész életében könnyebben talált menedéket a könyvek között, mint az emberek társaságában. Bár szuperhősös jegyzetfüzetében lelkiismeretesen vezeti listáit...
17.72 €
Az Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi szerelme, Nino miatt, amivel veszélybe sodorta írói karrierjét és elhanyagolta lányai nevelését. Elena és Nino története...
16.1 €
A több mint 14 millió példányban eladott Mielőtt megismertelek folytatása Lou Clarknak rengeteg kérdése van. Például, hogy hogy a csudába került egy reptéri bárba, ahol minden műszakját azzal tölti, hogy nézi, ahogy mások új helyekre repülnek? Vagy hogy miért...
15.49 €
Ideje lefeküdni, de Nyuszó Muszó nem találja Mackót. Segítesz megkeresni? Strapabíró könyvecskék a pici praclikba! 1-3 éveseknek ajánljuk.
8.35 €
Az izgalmas, pergő kalandregény 1941-ben, a második világháború alatt kezdődik Kréta szigetén, ahol a németek meggyilkolnak egy angol régészt. A haldokló egy kalandorra bízza...
4.2 €
J.R.R. Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága mellett élete fő műve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfont az általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan mítosz-ciklus...
12.9 €
A nevem Ethan Chase. És kétlem, hogy megérem a tizennyolcadik születésnapomat. Új trilógia a Vastündérek világában! Ethan két megszeghetetlen szabály szerint éli az életét: 1. Tilos a tündérekre néznie. 2. Soha nem tudhatják meg, hogy látja őket! Egészen addig...
12.67 €