Elveszett mesék könyve 1. - John Ronald Reuel Tolkien

12.9 €

J.R.R. Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága mellett élete fő műve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfont az általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan mítosz-ciklus legismertebb darabjai A Gyűrűk Ura és A hobbit című regények, illetve a posztumusz szerkesztett, A szilmarilok című gyűjtemény – amely azonban sajnos nem teljes, és nem tükrözi azt, ahogy a Professzor elképzelte a művet. Tolkien halála után fia és hagyatékának gondozója, Christopher Tolkien hozzáférhetővé kívánta tenni a mitológiai ciklus eddig nem publikált részleteit is. A több ezer oldalnyi kéziratot a keletkezés sorrendjében, a lehetőségekhez képest letisztázva, de hiányosságaikat nem titkolva adta közre, sok-sok értelmező jegyzettel. Ez alkotja a Középfölde Históriája című 12 kötetes sorozatot, amelyben Középfölde mítoszainak eleddig rejtett mélységei, soha nem látott kincsei tárulnak az olvasó elé. Az Elveszett Mesék Könyve I. része A szilmarilok mitológiaciklus legelső elbeszélésének bevezető történeteit tartalmazza. Kibontakozik a mitológiarendszer kiindulópontja, és nyomon követhetők páratlan fejlődésének kezdő lépései: a világ teremtése, a valák cselekedetei, a tündék ébredése, legnagyobb alkotásaik születése és Melko pusztító lázadása – ahogy azt maguk a tündék Eriolnak, a nyugati óceánon átkelő ember-hajósnak elmesélték.

Podobné produkty

A nevem Ethan Chase. És kétlem, hogy megérem a tizennyolcadik születésnapomat. Új trilógia a Vastündérek világában! Ethan két megszeghetetlen szabály szerint éli az életét: 1. Tilos a tündérekre néznie. 2. Soha nem tudhatják meg, hogy látja őket! Egészen addig...
12.67 €
Hajnal van. Csörög a telefon. A férfi a vonal túlsó végén azt mondja, eltűnt a lánya. A lányod. A gyermek, akit tizenöt éve örökbe adtál. Mihez kezdesz? Nora Watts szeretné távol tartani magát az ügytől. Van éppen elég baja, nem kívánja felkavarni a múltat....
12.08 €
Hajnal van. Csörög a telefon. A férfi a vonal túlsó végén azt mondja, eltűnt a lánya. A lányod. A gyermek, akit tizenöt éve örökbe adtál. Mihez kezdesz? Nora Watts szeretné...
9.83 €
Sunday Times bestsellerWaterstones – A hónap thrillere AZT KÍVÁNOD, BÁRCSAK ITT LEHETNÉL?GONDOLD ÁT MÉG EGYSZER… EGY TITKOS BEACH.ÉLETED LEGJOBB NYARALÁSA.AZT KÍVÁNOD, BÁRCSAK ITT LEHETNÉL? GONDOLD ÁT MÉG EGYSZER… „Megtippeljük: 2021 egyik legjobb könyve.”...
9.83 €
Ónapot Egy gyönyörű, de rejtelmes sziget, ahol minden évben ugyanazon a napon az óceánba ugrik egy nő…Louise egy eltűnt lány miatt érkezik Skye szigetére. Hamar rájön, hogy a nyomozása kapcsolódik a bizarr öngyilkosságokhoz, és minél jobban beleássa magát,...
14.08 €
Egy gyönyörű, de rejtelmes sziget, ahol minden évben ugyanazon a napon az óceánba ugrik egy nő… Louise egy eltűnt lány miatt érkezik Skye szigetére. Hamar rájön, hogy a nyomozása kapcsolódik a bizarr öngyilkosságokhoz, és minél jobban beleássa magát, annál...
16.9 €
Katlyn Ellison nemrég költözött Skywoodba. Új környezetbe, új emberek közé kerül, és a gimnázium egyik legújabb diákjaként néha nagyobb figyelemben részesül, mint amit szeretne magáénak tudni. Ez leginkább annak köszönhető, hogy már az első tanítási napon közeli...
4.79 €
Cold Creek országútja közel nyolcszáz kilométeren keresztül szeli át Brit Columbiát a sűrű vadontól a nyugati partig. A félreeső, hosszú aszfaltfolyam a csúcsragadozók vadászterületévé vált. Évtizedek óta tűnnek el róla magányosan utazó fiatal nők. Motorosoknak...
13.55 €
"Szívszorongató és felejthetetlen." - Gyllian Flynn - "Magával ragadó, feszültséggel teli." - Library Journal - Cold Creek országútja közel nyolcszáz kilométeren keresztül...
11.26 €